Duzzogó hangvételű lejáratócikkek jelentek meg az ellenzéki médiában, amiért a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy musicallel készül a trianoni gyalázat századik évfordulójára. A balliberálisok alig kapnak levegőt: hogyhogy meg mernek emlékezni a legnagyobb magyar tragédiáról?! Hallatlan!
Ám ezzel újra csak azt bizonyítják, amit legkésőbb 2004. december 5. óta mindenki tud róluk: hidegen hagyják őket nemzeti sorskérdéseink, fájdalmaink. Sőt, Erdély elcsatolását is szívesen megünneplik, mint Medgyessy, ha azzal belerúghatnak egyet a magyarságba.
„Trianon-musicallel száll be a kultúrharcba az operettszínház” – ezzel a címmel írt hüledező cikket csütörtökön a hvg.hu. A történet előzménye, hogy októberben Kiss B. Attilát választották meg a Budapesti Operettszínház főigazgatójának, akinek a balettigazgatója Apáti Bence balettművész, a Magyar Idők főmunkatársa lesz. Jövő februártól öt esztendőre szól a megbízatásuk. Nos, Apáti miatt jó néhány ballib kolléga heveny hisztigörcsöt kapott. Ennek tünetei – úgymint nyilvánosság előtti artikulátlan nyerítés és aggódás – már az eredményhirdetés előtt elkezdődött, és azóta is tart. Eleinte az fájt nekik, hogy milyen rossz lesz, ha esetleg ők lesznek az operettszínház új vezetői. Hogy miért? Hát mert Apáti nemzeti érzelmű ember, aki liberóékkal ellentétben nem gyűlöli a kormányt, tehát nem az ő kutyájuk kölke. Ilyen ember pedig szerintük ne legyen balettigazgató. Most pedig, hogy aggodalmaik dacára mégis ő lett, elkezdték a szokásos játszadozásukat: az élő fába is belekötnek, aljaskodnak. A hvg.hu például egy „komoly” névtelen forrást is bevetett:
Kiss B. Atilla hozza a mentét, Apáti Bence pedig a pitbullokat – magyarázza egy színházi ember, miért a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az operaénekes Kiss B. Atilla és a balettcipőt a kormánypárti publicista tollára cserélő Apáti Bence vezetheti jövő februártól a nemrégiben sok vihart megélt Operettszínházat.
Ezután megjövendölték: az új vezetéssel össze fog omlani az operettszínház költségvetése. (Mint tudjuk, a balliberális média tele van kiváló jósokkal. Például milyen ügyesen előre látták, hogy Orbán legkésőbb 2011-ben megbukik, a magyar gazdaság nem bírja ki az IMF nélkül, a határkerítés nem állítja meg a migrációt, vagy hogy nem tudjuk megrendezni az úszóvébét.) Amúgy magunk között szólva: a kedves ellenzéki tollnokok teljesen dilisek! Hát ha annyira csípi a szemüket Apáti Bence közéleti munkássága, éppen hogy egyengetniük kéne előtte az utat vissza a balettba, hátha akkor kevesebb ideje jut (őket) bosszantó cikkeket írni, meg a Keménymagban vitézkedni. Ez lenne a logikus – és éppen ezért nem ezt csinálják. Hogy miért, ne kérdezzék. Nem tudom.
De vissza a kiindulópontunkhoz! „Trianon musicallel száll be a kultúrharcba az operettszínház” – háborog a hvg.hu, és háborgását szinte szó szerint átveszi az Index, a 24.hu és a 168 Óra is. És ugyanezzel a lendülettel mindjárt hülyét is csinálnak magukból. A pályázatok ugyanis három hete nyilvánosak, azóta mindenki, akit érdekelt, elolvashatta, mit ígér Kiss B. Attila. A több mint százoldalas anyagban ott van feketén-fehéren, hogy a 2020/2021-es szezonban a szokásos évi négy bemutató közül az utolsó, negyedik egy Trianonhoz kapcsolódó mű lesz.
- De hát mi ebben a hírértékű? Ép lelkületű nemzetek megemlékeznek győzelmeikről és tragédiáikról egyaránt. Inkább arról kéne leleplező anyagot készítenie az ellenzéki szennymédiának, mely kulturális intézmények nem készülnek semmivel Trianon évfordulójára, kik azok a magyar intézményvezetők, akik elszabotálják ezt, és magasról tesznek az országcsonkításra. Őket kéne lekapni a tíz körmükről.
Persze, hogy nem fogják. Ők azokért a kultúrterroristákért lelkesednek, akik az ilyen csip-csup, „nemzetieskedő” témákat messzire elkerülik. Akik nem „magyarkodnak”, mivel megtanulták a leckét az átkosban: tekintettel kell lenni a szomszéd népek érzékenységére… Így hát a HVG és társai örökös hőse és kulturális orákuluma például az az Alföldi Róbert, aki a magyar Nemzeti Színházban engedte volna ünnepelni a románoknak Erdély elcsatolását 2010-ben! Innen nézve nem az a csoda, hogy ezek a figurák szarnak Trianonra, a magyarok fájdalmára, hanem az, hogy csak néha ünneplik meg az országcsonkolást. Mint például 2002-ben, amikor együtt koccintott Erdély elcsatolására az akkori magyar és román kormányfő, Medgyessy Péter és Adrian Nastase.
2002. december 1., Kempinsky szálloda: Adrien Nastase, Medgyessy Péter, Kovács László és Göncz Árpád remek hangulatban ünnepelte Erdély elcsatolását. (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Egyébként pedig: mi köze Trianonnak a kultúrharchoz? Az égvilágon semmi! Hisz Trianon mindannyiunk arculcsapása. Nemcsak a jobboldali magyaroké, hanem a baloldaliaké és a liberálisoké is. A klasszikust idézve: „Magyar az, akinek fáj Trianon – a többi csak állampolgár”. Ám ilyenkor kibújik a szög a zsákból! (Mint 2002. december 1-jén vagy 2004. december 5-én.) Azzal, hogy a magyar nemzet közös tragédiáját az ellenzékiek gúnyolódva „átlökik” a jobboldalra, mintegy jelezve, őket és a ballib haverokat ez a téma hidegen hagyja, saját homlokukra égetnek billogot. Önmagukat rekesztik ki a nemzetből.
(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)
