in ,

Óriási a káosz és tűzoltás a Momentumban Kádár Barnabás posztja után

A párt először megosztatta az összes tagszervezettel az általános és egyenlő szavazás eltörlését felvető Facebook-posztot, majd miután rájöttek, hogy ebből hatalmas balhé is lehet, eszeveszettül próbálták eltüntetni a nyomokat.

A párt először megosztatta az összes tagszervezettel az általános és egyenlő szavazás eltörlését felvető Facebook-posztot, majd miután rájöttek, hogy ebből hatalmas balhé is lehet, eszeveszettül próbálták eltüntetni a nyomokat. Most pedig egymásra mutogatnak, sokan a tagságuk felfüggesztését is belengették. Megkérték a tagokat, hogy nyilvánosan ilyeneket többet ne.

Talán már minden magyar ember hallott róla, hogy Andrzej Duda lengyel elnök válsztási győzelme után a Momentum egyik alapító elnökségi tagja, annak idején a NOlimpia kampány vezetője, Kádár Barnabás megtörten osztotta meg Facebook-oldalán, hogy a liberális tábor az összes választási vereségét a nyugdíjasok miatt szenvedi el, emiatt

talán el kéne gondolkodni rajta, hogy megszüntessék a mindenki egy szavazatot ér elvet.

A posztot először mi vettük észre, és tettük közzé (miután nagyon sok Momentumos fiatal osztotta meg), ezután viszont futótűzként terjedt tovább a médián, még néhány baloldali lap, illetve a szintén köztudottan ideológiailag túlfűtött RTL Híradó is átvette.

Ehhez képest több napnak is el kellett telnie, hogy a Momentum vezérkara döntést hozzon az ügyben: látványosan először ignorálták a hírt – még napokkal a botrány kirobbanása után sem tartottak róla sajtótájékoztatót – Kádár hirtelen hétvégén nyilvánosan kanosszát járt a nyugdíjasoknak, és közölte, hogy

az egész csak az ő hülye ötlete volt, az nem tükrözi a párt álláspontját.

A probléma ebben az, hogy de.

A posztot ugyanis rengeteg felsőbbrendűségi tudattal megáldott Momentumos fiatal megosztotta, de ami igazán beszédes, az az, hogy a Momentum megyei és fővárosi tagszervezetei is megosztották, sőt, alatta konstruktív vitára sarkallták az egyébként részben meglepett tagokat.

Több kommentelő már aznap megjegyezte, hogy „ez nagyon mellément”, meg „ez azért már kicsit túlzás”, sőt, olyan is volt, aki már az elején látta, hogy meg fogják találni a „kormánymédia trolljai”, volt nyugdíjas tag, aki kikérte magának, hogy önszorgalomból szedi napok óta a Nemzeti Konzultációt, és akkor ez a hála, és hasonlók.

Az igazán felháborító üzenet azonban csak ma érkezett:

jelezték a tagoknak, hogy nem magával az üzenettel van baj, hanem azzal, hogy ez nyilvánosságra került.

Vagyis persze, vegyük el az őskonzervatív nyuggerektől a szavazati jogot, csak ne tudjanak róla, mielőtt ránk szavaznak.

Egy felháborodott idős szavazójuk hosszú levélben fejtette ki a véleményét Kádár tiszteletlenségéről, és kérte, hogy a párt jövőjének érdekben mondjon le, mire a válasz:

 

Hölgyeim és uraim: egy érett neolib párt!

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kamu Geri ezt is elcseszte! Az illatos úti állatmenhelyet is elérte Karácsonyék politikai tisztogatása

Nem stadion! Átadták Csepel új sportcsarnokát