in , , ,

Orbán Viktor kimondta a lényeget: Európa bajban van

Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban

Bled, 2020. augusztus 30. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a szlovéniai Bledben 2020. augusztus 30-án, ahol megrendezik a 15. Bled Stratégiai Fórum nemzetközi konferenciát számos európai ország állam- és kormányfõje részvételével augusztus 31-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Vivien Cher Benko

Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn. Az idei nemzetközi konferencia központi témái a kontinensünk előtt álló kihívások és lehetőségek, elsősorban a koronavírus-járvány és a Brexit tükrében. A fórumon számos ország állam- és kormányfői, illetve külügyminiszterei vesznek részt. Az eseményen felszólal Szijjártó Péter is, a külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Unió történelmi kihívások előtt áll a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor a következő évek könnyen szólhatnak Közép-Európáról.

Európában nehezen értjük meg, hogy – az Egyesült Államokkal és Kínával ellentétben – nem vagyunk képesek gyökeresen megváltoztatni a játékszabályokat – hangsúlyozta a magyar kormányfő 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn. Orbán Viktor szerint ennek az az oka, hogy nincsen közös európai hadsereg és ahhoz kapcsolódó tudományos-innovatív központok, amelyek a technológiai fejlődés motorjai lehetnének. Jelenlegi helyzetünk és az abból fakadó következmények pontosítása egyelőre tisztázásra vár – tette hozzá.

 

Magyarországon valójában az intellektuális szuverenitásért zajlik a harc: azért küzdünk, hogy érvényesíthessük kereszténydemokrata-konzervatív demokráciafelfogásunkat a liberális nézetekkel szemben  hangsúlyozta Orbán Viktor. Azért harcolunk, hogy ne csak egy, mindenki által elfogadott szemszögből vizsgálhassuk az európai intézményeket és politikát, és lehessen vitázni olyan fogalmakról, mint a család, nemzet, kulturális hagyományok, vallás és migráció  magyarázta. A kormányfő aláhúzta: a magyar demokrácia legalább olyan jó, mint a német vagy az olasz, és megfelel a demokrácia európai követelményeinek.

A miniszterelnök kifejtette továbbá, hogy a  szolidaritás közös sikert jelent, de nem lehetünk sikeresek együtt, ha külön-külön nem vagyunk sikeresek. A nemzetek gazdasági-politikai sikere nem a közös, európai siker ellentétje, hanem annak feltétele és építőköve  tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor szerint az Európai Unió jövőbeli sikerének záloga a közös katonai védelmi kapacitás kialakítása, a tömb bővítése Szerbiával, illetve a versenyképes gazdaság létrehozása, amelynek motorja Közép-Európa.

SZIJJÁRTÓ: A KÖVETKEZŐ ÉVEK KÖZÉP-EURÓPA ÉVEI LEHETNEK

A következő évek Közép-Európa évei lehetnek, a térségnek komoly versenyelőnye lehet – mondta a külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak hétfőn Bledben. A miniszter nyilatkozatában kifejtette: az Európai Unió történelmi kihívások előtt áll a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor a következő évek könnyen szólhatnak Közép-Európáról. A korábban sokat támadott, de rendkívül észszerű politikák a gazdaság és a migráció területén olyan versenyelőnyt jelentenek a térségnek a biztonság, a politikai stabilitás és a gazdasági növekedés szempontjából, hogy az elkövetkező idő világgazdasági versenyében mi sikeresebben szerepelhetünk az európai átlagnál – vélekedett a tárcavezető.

 

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Újabb felesleges PR akció! Maszkot rajzoltak a budapesti villamosokra! Bravó!

Brávó, főváros! Nagykörút: mostantól nem haladni, hanem parkolni nem lehet majd a bringások miatt