in , ,

Orbán Viktor az EU-csúcs előtt kiemelte: ideje, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a határvédelemre fordított pénzekről

Elvennének, ahelyett, hogy adnának

Orbán Viktor az EU-csúcs előtt kiemelte: ideje, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a határvédelemre fordított pénzekről, ugyanis Magyarország több mint egymilliárd eurót költött a határok védelmére, amivel “nemcsak magunkat, hanem Európát is védjük”, ezért az EU-nak ennek legalább a felét meg kellene térítenie.

A Facebookra feltöltött videoüzenetében a miniszterelnök elmondta, az ülés folyamán javaslatot kíván tenni az úgynevezett “piros lap” eljárásra, amellyel nőne a nemzeti parlamentek szerepe, és jogot kapnának arra, hogy megállítsák az Európában zajló vitákat, ha úgy érzik, hogy az egy adott ország nemzeti érdekét sérti.

A német kancellár azon véleményének adott hangot, hogy a 2020 utáni uniós büdzsének tükröznie kell, hogy egyes tagállamokra nagyobb migrációs nyomás nehezedik, mint másokra. Angela Merkel szerint ugyanakkor a strukturális támogatások elosztási szempontjaiban esetlegesen tükröződő különbségeknek nem feltétlenül negatívaknak kellene lenniük, azok lehetnek pozitív előjelűek is a migrációs nyomás miatt többletkiadással küzdő országok szempontjából.

Emmanuel Macron francia elnök a találkozót követően kijelentette, nyilvánvaló, hogy a strukturális alapokból nem részesülhetnek ugyanakkora mértékben azok az országok, amelyek nem tartják tiszteletben az EU alapszerződésében foglaltakat.

(forrás:magyarforum.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Szili Katalin: az EU a migránsokkal szívesen foglalkozik, az őshonos kisebbségekkel viszont nem

Agyhalál – Adjatok pénzt, hogy tüntikézhessünk!