in ,

Nyílt levél Zamárdi polgármesterének: mostantól mégis hova menjenek az emberek vásárolni?

A Király ABC-nek annyi

Tisztelt Csákovics Gyula, polgármester úr!

 

Zamárdi honlapján az alábbi szöveg áll:

 

ZAMÁRDI „EGY JÓ HELY”! Látogasson el hozzánk, szeretettel várjuk!

csakovics

Csákovics Gyula polgármester


Polgármester úr! Ez szépen hangzik. Ahhoz, hogy egy város jó hely legyen, az elégséges szolgáltatásokra is szükség van.

Pl. egy ABC-re, ahova reggelente, vagy a nap bármely szakában az ember leugorhat, ha éhes, bevásárolhat magának és a családnak. De ennek most vége, polgármester úr!

 

 

Ez itt a Király ABC Zamárdiban. Illetve volt.

Volt még egy kis ABC Széplak – alsón, a vasútnál, de már az is bezárt. Maradt hát a széplakiaknak Zamárdi és a Király ABC. Ami tényleg jó hely volt.

Most már ez sincs, polgármester úr!

Ilyenkor szokta kérdezni Tornóczky Anita, hogy „És ezt így hogy?”

És ezt így hogy, polgármester úr?

 

5 perc gyaloglás helyett mostantól minden reggel sétáljunk 5 km-t Széplak felsőre, a Sparba és vissza? Netán mehetünk még Siófokra, esetleg Aldi, szintén Felsőn, több km távolságban.

Polgármester úr!

Mi lesz az itt lakókkal? Mi lesz az itt nyaralókkal? Mi lesz a családokkal? Hogyan jutunk hozzá az alapvető élelmiszerekhez?

Tisztelettel várjuk válaszát!

 

 

U.i: egészen mostanáig Önre szavaztunk. Ezt a bizalmat mi most megvonjuk Öntől, teljesen mindegy melyik párthoz tartozik.

 

Üdvözlettel,

A mindenszo.hu szerkesztő Csapata

 

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Ferit kiengedték egy kicsit évértékelni

Megdöbbentő dolgokat mondott Földi László a Civil Körben – Videó