Geib Hajnalka: Az „orbáni diktatúra” elől menekülni készülő fiataloknak

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy több okból nagyon is pártolom, hogy ti (mi), fiatalok, éljetek pár évet külföldön.

Egyrészt, a nyelvterületen szerzett nyelvtudásból fakadó magától értetődő előny miatt; másrészt, saját bőrötökön tapasztaljátok meg, hogy Nyugat-Európában, vagy bárhol külföldön sem hullanak az emberek ölébe a javak csak úgy, alanyi jogon, mert az jár; végezetül pedig (a saját példámból kiindulva) talán megtanulhatjátok, mit jelent egy nemzethez, egy kultúrához tartozni, amely a sajátunk. Szóval menjetek, tapasztaljatok, de gyertek haza!

Én húsz évesen mentem ki Amerikába kalandvágyból, világot látni, egy au pair programon keresztül, teljesen legálisan és gyakorlatilag ingyen – azt hiszem, talán húszezer forintot kellett befizetni a vízumjelentkezésre, meg a papírmunkára az ügynökségnek. Ez 2006-ban történt, egy év volt tervezve. Ebből azonban öt év lett magánéleti okok miatt (házasság). A kint töltött évek alatt végig dolgoztam, az utolsó két évben pedig elkezdtem tanulni is.

Rengeteg emberrel ismerkedtem meg a társadalom minden szegmenséből és ki kell hogy ábrándítsak, vagy inkább józanítsak mindenkit: az álmok országában is kőkeményen meg kell dolgozni mindenért. Én heti minimum negyven órát dolgoztam bébiszitterként, mellette kezdetben diákhitellel, majd később az eredményeim miatt ösztöndíjjal immár ingyen tanultam. Summa cum laude minősítéssel szereztem meg a Junior Associate Degree-met, úgy, hogy kizárólag a „szar” magyar oktatásban megszerzett középiskolai tudásomból éltem az iskolában az alaptárgyak terén.

És ketten kerestünk ahhoz – mindketten szakképzettség nélkül –, hogy kifizessünk egy nem kifejezetten puccos albérletet, egy nem túl elit környéken.

Az akkori sógornőm, aki általános iskolai tanár, 16 éves kora óta dolgozott a tanulás mellett és 30 éves korára tett félre annyi pénzt a párjával közösen, hogy be tudják fizetni a minimális önerőt a teljesen átlagos házuk megvásárlásukhoz.

Az ex-anyósom pedig a csemege pultban dolgozott egy élelmiszerüzletben és az anyjával élt, ugyanis nem tudta magát eltartani egyedülállóként. Biztosítás nélkül az egészségügy konkrétan megfizethetetlen; ha van biztosítása az embernek, akkor is ki kell fizetni valamennyi önrészt, valamint biztosítási csomagja válogatja, hogy példádul a szemészt, vagy mondjuk a nőgyógyászt is fizeti-e a biztosító.

Amikor a volt férjem 82 éves nagyanyja többször mentőt hívott mellkasszorítás, szédülés miatt, nos, volt hogy – nem túlzok – nyolc-tíz órát vártunk az ER-ban egy széken ülve, vagy jobb esetben hordágyon fekve, mire orvost láttunk. Ugyanis nem volt sem szabad orvos, sem szabad ágy. Igaz, tévé volt minden szobában.

Amikor hazajöttem, elkezdtem az egyetemet nappali tagozaton, állami ösztöndíjjal és mellette három műszakban dolgoztam ügyfélszolgálaton. Egy percet nem voltam munkanélküli mióta itthon vagyok, pedig az angol tudásomon kívül semmim nem volt, csak egy érettségim. Illetve, ez nem igaz, tudjátok mim volt? Kitartásom. Szorgalmam. Eltökéltségem. És azóta folyamatosan fenn tudom magam tartani, albérletben, egyedül. Dolgozom. És tanulok – ingyen.

Kedves fiatalok, én nagyon sajnálom, hogy a folyamatos ellenzéki ócsárolást és hazudozást hallgatva tényleg kezditek azt hinni, ez az ország élhetetlen. De nagyon kérlek titeket, hallgassatok a tapasztalataitokra, az eszetekre, ne hagyjátok magatokat megvezetni! Menjetek ki külföldre, ha nekem vagy más külföldet megjárt ismerősötöknek nem hisztek, nézzétek meg, mi zajlik máshol! Lehet, hogy szebbek a berlini kórházi szobák, és tisztábbak a londoni utcák, de ott sincs ingyen semmi.

Használjátok ki az ingyenes nyelvtanulási lehetőséget, ami már alsósként is mindenki számára elérhető; éljetek az ingyenes felsőoktatás nyújtotta lehetőségekkel, tanuljatok szorgalmasan és válasszatok pályát bölcsen. Kérlek, ne menjetek szabadbölcsésznek, csak azért, mert nem tudjátok, mit akartok kezdeni magatokkal, hanem mérjétek fel a terepet és találni fogtok olyan területet, ahol van perspektíva. Vagy menjetek ki kicsit külföldre, lássatok világot, tanuljatok meg legalább egy nyelvet, de gyertek haza! Biztosra veszem, hogy nem fogtok éhen halni, ha legalább egy nyelv megvan közel anyanyelvi szinten.

Ha nem szerettek magolni, akkor válasszatok egy szakmát, dolgozzatok szorgalmasan. Rengeteg hiányszakma van Magyarországon. Egy jó asztalos, egy ügyes kezű fodrász hihetetlen jól keres itthon; és nem szégyen a fizikai munka, sőt! Valóban, Ausztriában még jobban lehet keresni, de ahhoz, hogy utolérjük Ausztriát, itthon kell dolgoznunk, együtt, közösen.

Ne higgyétek el a hazugságokat, hogy nem lehet itthon boldogulni. Lehet. És lehet haladni is, nem állítom, hogy egyik napról a másikra, és azt sem, hogy könnyen fog menni, de kis lépésekben, átgondolva a döntéseinket igenis lehet boldogulni.

Ehhez azonban dolgozni kell. Nem szabad a mindenkori kormányra, meg a rendszerre, meg a nem tudom, kire, mire kenni a felelősséget. Vagyis persze, lehet, de sokkal előremutatóbb vállalni a személyes felelősséget és tenni a helyzetünk javításáért, ezáltal az országért is. És a rendszer igenis segít – ingyenes oktatás, ingyenes első nyelvvizsga, ingyenes jogosítvány –, de ez mit sem ér, ha a szándék hiányzik. De nem lehet itthon sem, és máshol sem kispórolni az eredményekből a munkát.

Ne gyűlöljétek ezt az országot! Ne gyűlöljétek a Fidesz szavazókat! Az ország mi vagyunk, mi mindannyian, a nemzet nem valamiféle külön entitás. Együtt kell építkeznünk, és meggyőződésem, hogy aki akar, aki nem rest dolgozni, az boldogul.

A szerző az ELTE-BTK hallgatója, egy multinacionális cég dolgozója

(forrás:polgarportal.hu)