in , , , ,

Nyakoncsíptük a Háttérhatalmat – Ugyanazok szervezkednek Budapesten, akik Lengyelországban – Videók

Minden ugyanaz, de mi a cél?

Valami szörnyűség készül Európában. Tudjuk kik készítik elő a terepet, és nagyjából tudjuk, hogy mi a cél. Kulcsszerepet kap Franciaország, Lengyelország, és természetesen Magyarország is. A többiek később “csatlakoznak”.

A lengyeleknél abortusztörvény miatt tüntetnek, rongálnak , templomokba törnek be, és persze Duda ellenfele a főpolgármester is ott volt a megmozdulásokon, nem törődve azzal, hogy mennyi ember fertőződik meg. Ugyanezt csinálta az SZFE tüntetésen a főpolgármester. Micsoda véletlen, igaz? Minden ugyanaz, mindenhol, minden országban ugyanazt szervezik, ugyanazok az erők: a lényeg a káosz és a nemzeti kormányok gyengítése, leváltása, és valami egészen új dolog, valami szörnyen beteg, és veszedelmes újdonság létrehozatala.

 

 

Indikátorok – Társadalmak meggyengítése – Koronavírus

A Covidot azért fejlesztették ki, hogy egyrészt valaki sokat keressen rajta: tudjuk kik. Másrészt a Covid 19 egy gazdasági és biológiai fegyver is egyben. Mindig, minden körülmény között, ha a világban jelentős esemény történik, azt ugyanazok a háttérerők irányítják, amelyek háborúkat, világháborúkat, netán trianoni tragédiákat okoznak. Globális válságot csakis globális erők tudnak okozni. Így van ez a Covid 19-el is. A vírus már régen készen volt, szépen elkészült egy laborban, a vakcina is régen készen van már, csak meg kell várni, hogy a káosz minél nagyobb legyen, majd akkor azt fogják mondani: “kész a vakcina!”. Ugyan, már rég kész. Hisz kik irányítják az Európai beszerzést? Az EU természetesen. Na, ugye.

Amikor már szinte minden ország térdre kényszerült társadalmilag, gazdaságilag, majd akkor jön a megoldás, hirtelen. Aminek persze nagy ára lesz, nagyon nagy ára.

Tehát a Covid célja a gazdaságok és a társadalmak, nemzeti kormányok meggyengítése. Így könnyebb zavargásokat szítani: nézzük csak meg a franciaországi eseményeket, vagy a lengyel állapotokat. Káoszt akarnak, világégést, mert akkor majd jön a globális megoldás. Nézzünk csak szét az USA-ban: Floyd esete is egy indikátor volt, a BLM pedig tökéletes példa arra, hogy amit meg lehet az USA-ban csinálni a droidsereggel, azt Európában úgyszintén, hiszen a hálózat ugyanúgy működik mindenhol, amit ugyanúgy szerveznek itt is, mint az USA-ban: az interneten. Hol máshol. Erre a célra hozták létre (Világkormány).

 

A lényeg, hogy országonként változó témákkal, de a beszivárgó, nemzetközi NGO-kkal felszítani, vagy felnagyítani társadalmi problémákat, utána már a droidsereg, a megvezetett, a nemzetközi kultúrán évtizedeken keresztül táplált internetes közösséget már bármire rá lehet venni az USA-ban, vagy akár Európában is.

 

Oké, ez szép és jó, de mindezen feltevéseinket bizonyítani is kellene! Rendben, jöjjenek a bizonyítékok. 

 

 

Magyar és lengyel párhuzam

 

Magyarország – SZFE

Nézzük az SZFE tüntetést, az egyetemfoglalást. Teljesen mindegy mi a téma, a lényeg, hogy a fiatalokat be lehessen vonni a történetbe, és felszítani a gyűlöletet a hatalom a kormány, és nemzeti értékekkel szemben. Itt egy SZFE ügy, amott a lengyeleknél egy abortusz törvény.

Nézzük az SZFE szervezőit támogatóit:

  • Főpolgármester
  • Ellenzéki pártok
  • Külföldről finanszírozott NGO-k: A-hang, Helsinki bizottság, Amnesty International

 

Eredmény október 23-án:

  • kb. 10 ezer megvezetett droid

 

 

 

 

Lengyelország – Abortusztörvény – II. János Pál pápa és Ronald Reagan szobrait is meggyalázták a szélsőbaloldali tüntetők Lengyelországban + betörtek a templomokba

 

Szervezők:

  • Baloldali ellenzék
  • A baloldali főpolgármester
  • Külföldi NGO-k

Résztvevők:

  • Antifa
  • Genderterkeredett mozgalmak
  • Főpolgármester

 

Eredmény:

 

Kép

Kép

 

 

 

Íme a lengyel főpolgármester, Duda ádáz ellenfele, ő is ott volt a tüntetéseken, ahogy Karácsony Gergely az SZFE tüntetésen:

 

 

Ronald Reagan szobra:

Kép

 

 

 

 

 

Franciaország – Francia tanár, és a bevándorlók

Lefejeztek egy franciatanárt, amire Macron túl gyorsan, és túl feltűnően muszlimellenesen reagált: ezt adták neki ki parancsba. Máshogy nem lehet Franciaországot és Európát lángba borítani. Ne feledjük, Macron a Háttérhatalom egyik bankjában volt pénzember. Ő onnan jött, a jeleiket is ismeri:

Macron feladata egyértelmű: szándékosan növelni a feszültséget Franciaországban a muszlimok és a franciák között. Felmérték a helyzetet, és már tudják jól, hogy nem a franciák vannak előnyben: már kisebbségben vannak. Macron áldozat lesz természetesen, amiről ő tud, hiszen beavatott ember. A francia nép viszont nincs beavatva arra, ami ott most készül. A tanár lefejezése egy időzített, jól időzített bomba volt, amire gyanúsan túl hamar és túl drasztikusan reagált Macron: szándékosan. Ha nem hiszik el, hogy mindez szándékos, csak figyeljék az eseményeket, és emlékezzenek ezen sorokra.

 

 

A közösségi média, a nemzetközi zeneipar, és kultúra által felépített droidhadsereg bevetése Világszerte

A fiatalokat nagyon könnyű megvezetni, irányítani, ezért alkalmazzák őket. Megnézheti bárki, minden ilyen nemzetközi erők által szervezett tüntetésen fiatalok vannak, közösségi médiát használó droidok, befolyásolható droidok. Ez megy már hosszú évtizedek óta a zeneiparban, a kultúrában, és a filmiparban, és a reklámiparban is, világszerte. Csodálkozunk, hogy ilyen nagy már a droidhadsereg világszerte?

 

 

 

Mi a megoldás? Tennivalók Magyarországon

Csak Magyarországgal tudunk foglalkozni, mert a helyi francia, lengyel vagy más országok sajátosságait nem ismerjük, így arról nem tudunk semmit sem mondani.

 

Amit viszont tehetünk Magyarországon, azt meg kell tennünk. Ezek szerintünk a következők kell legyenek:

  • Semmilyen komoly, megosztó törvényt nem szabad meghozni a 2022-es választásokig
  • További jóléti intézkedések meghozatala: remek “ötlet” a családtámogatás kibővítése, és az orvosok béremelése
  • A választások megnyerése után azonnal törvényt hozni, nagyon kemény törvényeket, és egy huszárvágással minden külföldi NGO-t eltakarítani Magyarországról, A-hangtól kezdve a Norvég alapig, az összes nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szervezetet kitakarítani az országból!
  • Sokat és sokan imádkozni Magyarországért

 

 

Mindez összeesküvés elméletnek látszik? Biztos? Hát nem éppen ez zajlik körülöttünk?

 

Összegezve:

Készüljetek!

 

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kijev bekérette a magyar nagykövetet, Szijjártó kemény választ adott

Fekália, kosz, mocsok: így néz ki a diákok által megszállt SZFE