in ,

Nincs baj a magyar oktatással – PISA-teszt: minden területen javultak az eredmények

Ezek már sokkal szebb számok, mint a négy évvel ezelőttiek

Kijöttek a PISA-felmérés eredményei, melyekből kiderült, hogy a magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek mindhárom mérési területen, a szövegértésben, a matematikában és természettudományban. A végeredmény alapján kijelenthető, hogy Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát.

Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével.

A felmérésben ezúttal 79 ország vett részt. A PISA-teszt három évente kerül sor, a 2018 tavaszán végzett felmérés eredményeit ma mutatta be az OECD. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a javuló tendenciák mögött ott vannak a köznevelésben elindított fejlesztések, az állami felelősségvállalás az iskolák fenntartásáért, a pedagógusok, a gyermekes családokat és az iskoláztatást segítő kormányzati intézkedések.

Feladat van még bőven, holnaptól a 2021-es mérésre készülnek. A kormány jövőre 645 milliárd forinttal többet fordít oktatásra 2010-hez képest, 355 milliárddal többet pedagógus bérekre, dupláját az ingyenes tankönyvprogramra, háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre és folyamatosak az iskolafejlesztések„

– közölte az államtitkár.

Az OECD elemzése kiemeli, hogy a magyar tanulók a szövegértés területén a szociokulturális hátterükhöz képest jobban teljesítenek. A magyar tanulók a szövegértés területén 470 helyett 476 pontot, a matematika területen 477 helyett 481 pontot, a természettudomány területén 477 helyett 481 pontot értek el. Ezzel Magyarország a résztvevő 79 országból a szövegértés területén a 29-38. helyet (2015: 35-47 hely), a matematika területén a 31-37. helyet (2015: 35-39 hely), a természettudomány területén a 29-34. helyet (2015: 34-39 hely) érte el.

 

Szövegértésben a magyar eredmény Olaszországéval egyező, 8 ponttal elmarad Ausztriától, de 6 ponttal jobb Luxemburgnál. Matematikából a magyar eredmény Spanyolországéval egyezik meg, 3 ponttal jobb az Amerikai Egyesült Államok, de 6 ponttal rosszabb Olaszország eredményénél. A természettudomány területén a magyar eredmény 2 ponttal gyengébb a spanyol eredménynél, ugyanakkor 3 ponttal jobb Oroszországnál és 13 ponttal jobb Olaszországnál. A szomszédos országok közül – társadalmi, anyagi helyzetünknek megfelelően – Ausztria (bár ők mindhárom területen romlottak) és Szlovénia eredménye jobb a magyarnál, Horvátország szövegértésből, Szlovákia pedig matematikából ért el a magyarnál néhány ponttal jobb eredményt, Szerbia, Románia, Ukrajna minden mutatója érdemben gyengébb a magyarnál.

Csökkent a 2015-höz képest az alulteljesítők aránya: a szövegértés területén 27,5% helyett 25,3% (OECD átlag: 22,7%), a természettudomány területén 26% helyett 24,1% (OECD átlag: 22%), a matematika terén 28% helyett 25,6% (OECD átlag 24%) teljesített a második képességszint alatt. A mindhárom területen alulteljesítő tanulók aránya 15,5%, az OECD átlag 13,3%.

A mérés érdekessége, hogy nemcsak a diákok tudását, készségét méri, hanem a diákok egyéb az iskolai légkörrel kapcsolatos véleményét is. A családi háttérnek Magyarországon valamennyi mérés szerint átlag feletti szerepe van a tanulók teljesítményére, a 2018-as mérés szerint a teljesítménykülönbségek 19,1%-át ez magyarázza. Ez egyértelmű javulás a 2015-ös mérés eredményéhez képest, amikor ez a mutató 21,6%-os, a 2012-es mérés során 23%-os, 2009-ben pedig 26%-os volt. Az OECD átlaga ezen a téren 2015-ben 12,9%, 2018-ban pedig 11,9% volt. A magyar adathoz hasonlót produkál egyébként Franciaország és Németország oktatási rendszere.

A magyar tanulók 73%-a nyilatkozott úgy, hogy véleménye szerint a tanára szeret tanítani, az OECD átlaga 74%. A magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével, az OECD átlag 67%. A nemzetközi mérés adatai azt mutatják, hogy a magyar oktatás teljesítménye ezen a téren is megfelel a világ élvonalába tartozó országok átlagának.

(Bokor Gábor, 888.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Döbbenet! Ötvenszeresre (!) emelte a parkolás árát a baloldal Óbudán

Völner eddigi legjobb beszéde! Ilyen az, amikor Völner Pál lenullázza Gréczy Zsoltot – Videó