in ,

Nem stadion – Üres épületből született hotelszintű munkásszálló Zalaegerszegen

Az országos program első beruházásában egy háromcsillagos hotel szolgáltatásait nyújtó szálláshely jött létre

Zalaegerszegen átadták a munkásszállók építésére szolgáló országos program első, mintegy 600 millió forintból megvalósult beruházását.

A Flex dolgozóinak biztosít helyet

Ahogy azt korábban is jeleztük, az 1985-ben épült egykori munkásszálló, majd kollégium évek évek óta üresen állt, átépítése a SZABAU Invest Kft. kivitelezésben valósult meg. A beruházásban egy háromcsillagos hotelnek megfelelő szolgáltatásokat és elhelyezést biztosító, 180 ágyas munkásszállót alakult ki. A korszerű színvonalú épületet szinte teljes egészében a Flex dolgozói veszik hamarosan igénybe.

Fotó: MTI

Az átadón Balaicz Zoltán polgármester felidézte, a munkásszállókat létesítő programra elsőként jelentkezve, 360 millió forint állami támogatással 600 millió forintból végezték el a beruházást. A városvezető emlékeztetett, Zalaegerszegen 2015-től mintegy 4 ezer új munkahely jött létre, a regisztrált állástalanok aránya csupán 3 százalék.

Elmondása szerint hamarosan egymilliárd forintos felsőoktatási fejlesztés indul a megyeszékhelyen, és 600 millió forintból duális szakképző központ építése is kezdődik.

További jelentős beruházásként a járműipari tesztpálya, az M76-os gyorsforgalmi út építése is Zalaegerszeget fejleszti.

Az uniós átlag felett a foglalkoztatás

Az átadón Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett. Rámutatott, a munkásszállók építése mellett a munkaerő mobilitását segítő támogatások is hatékonyan működnek. „A munkaadók által lakhatási támogatásban részesített dolgozók száma meghaladja a 10 ezret, a számukra kifizetett támogatás pedig a 6 milliárd forintot” – emelte ki a miniszter.

Emlékeztetett, hogy 2010-ben még csaknem 12 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, amely mára 3,6 százalékra csökkent. Az állásban lévők száma 820 ezerrel emelkedett, ebből 700 ezer a magánszférában talált munkát. A foglalkoztatottság szintje pedig 55-ről 70 százalékra javult, meghaladva az uniós átlagot is.

(Hegedűs Gergely, magyarepitok.hu)

Toroczkai máris létrehozta a Nemzeti Légiót – Paramilitáris szervezet újratöltve – Kinek a küldötte Toroczkai?

Nem stadion – Nemzeti ünnepen kapja vissza megújult színházát Kaposvár