in ,

Nem stadion – Rengetegen érdeklődnek a babaváró hitel iránt

A babaváró hitelről közölt fontos részleteket Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár a Magyar Nemzetben

A babaváró hitelről közölt fontos részleteket Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár a Magyar Nemzetben. Az interjúból kiderült az is, hogy rengetegen érdeklődnek a konstrukció iránt.

lapinterjúban Novák Katalin kifejtette, hogy a hitel felvételére a kormány azokat a házaspárokat ösztönzi, akik mindenképpen szeretnének gyermeket vállalni. Hozzátette, ahol már úton van az első baba, ott elérhető, hogy a teljes hitelt kifizesse az állam.

Ha az első gyerek születése után három éven belül jön a következő, akkor rögtön jogosulttá válik a pár az újabb felfüggesztésre, valamint a tőkerész harminc százalékának elengedésére.

A harmadik gyermek után, ha ő is három éven belül érkezik, akkor teljesen jóváírjuk a hitelt. Ha pedig akár csak egy gyermek is született, akkor már nem kell a kamattámogatást visszafizetni, ami önmagában is kedvező lehetőség

– mondta. Kiemelte, hogy öt évig semmilyen anyagi következménye nincs annak, ha nem születik meg egy vállalt gyermek. A konstrukcióba 2022 végéig lehet belépni.

A feltételeket örökbefogadással is lehet teljesíteni.Fontos tudni, hogy a támogatás elnyerésének feltétele, hogy a szülők házasságban éljenek. Amennyiben a párnak még nincs gyermeke, nem számít, kinek hányadik házasságáról van szó. Abban az esetben viszont, ha a valamelyiküknek már született gyereke, akkor a házastársak közül legalább az egyik félnek az első házasságát kell kötnie. A megözvegyülés miatt megszűnt korábbi házasság nem számít első házasságnak.

A nagycsaládosok autóvásárlásakor nem feltétel például a házasság, de a babavárónál megköveteljük azt

– fogalmazott Novák Katalin.

Roham indulhat

Jelentős igénylési hullámra számítanak a bankok júliusban, a babaváró hitel indulásakor – írja a Magyar Nemzet.

A telefonos, az e-mailes és a bankfiókokban lehetséges személyes felkeresések megugrásáról számolt be a Magyar Nemzet kérdésére a Budapest Bank, az MKB és a Gránit Bank. Az UniCredit tájékoztatása szerint ügyfeleik és az érdeklődők által feltett kérdések rendszerint arra összpontosultak, hogy mikortól lesz igényelhető az új termék, a Raiffeisennél pillanatnyilag még rögzítik az érdeklődések témáit.

Fontos tudni, hogy a bankok előzetes hitelbírálatot nem végeznek július előtt, de kalkulátorral segítik az ügyfeleket.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Ennyi volt a Mi Hazánk? Létre sem jött, máris kilépnek a pártból az alapítók!

Nem stadion – Észak-magyarországi városban épül új bölcsőde