in ,

Nem stadion! Orbán Viktor átadta az új Duna-hidat Komárom és Révkomárom között

A Hídépítő, a Mészáros és a Hódút munkájával felépített átjáró jelentősen rövidíti a teherforgalom útját, emellett tehermentesíti a belvárosi hidat.

Csütörtökön délelőtt Révkomáromban átadták a Duna felett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a Slovenská Správa Ciest (SSC) beruházásában megépített Monostori hidat. Az új komáromi híd kivitelezését a Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. alkotta H-M DUNAHÍD Konzorcium végzete el, kiemelt alvállalkozóként a Hódút Kft. közreműködésével.

A 2017 őszén elrajtolt projektben Komárom és Révkomárom között egy 600 méteres, egy pilonos, ferdekábeles átkelő épült a komáromi vasúti hídtól 170 méterre nyugatra.

Az új közúti, kerékpáros és gyalogos Duna-híd jelentősége, hogy számottevően rövidíti a szlovák-magyar teherforgalom útját. Másik hozadéka, hogy tehermentesíti a meglévő komáromi hidat, ami a két település belvárosait köti össze, és 20 tonnás súlykorlátozással működik.

 

 

A nettó 91,2 millió eurós projekt teljes költségének közel 85 százalékát a CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) támogatási alap finanszírozza.

Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt Igor Matovic szlovák miniszterelnök társaságában. A magyar kormányfő úgy fogalmazott, a mostani átadás is bizonyítja, hogy a Duna nem elválasztja, hanem összeköti a magyar és a szlovák nemzetet. „A történelem arra tanított, hogy egymással szemben nem, csak egymással szövetségben lehetünk sikeresek” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

 

 

(magyarepitok.hu, Hegedűs Gergely)

 

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Hoppá! Tőkés Lászlóék is kiálltak Vidnyánszky mellett!

A mindenszo.hu nyílt levele Vidnyánszky Tábornoknak: tartson ki, a végletekig! Videó