in

Nem stadion! – Novák Katalin: havi 40 ezerre nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.

 

Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyermek, a várandóság 91. napjától.

 

Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény – fejtette ki.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően – a jövő évi költségvetést is számítva – már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg – akár már a jövő év első negyedében – a családok támogatásáról szóló további döntések – fűzte hozzá.

 

Halász János: Gyurcsányék elvették az egy- és kétgyerekesek adókedvezményét

A Gyurcsány-kormány sok más családtámogatással együtt eltörölte az első Orbán-kabinet egy- és kétgyermekes családok támogatására bevezetett adókedvezményét, és ezzel havonta több ezer forintot vett ki az emberek zsebéből – mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatóján. A Fidesz-KDNP 2011-ben állította vissza, és azóta folyamatosan bővíti a családi adókedvezmény rendszerét, amely újra segíti a munka mellett gyermekeket nevelőket – tette hozzá Halász János.

 

 

(magyaridok.hu)

És akkor megérkezett a hüllőállat az MTVA székházába – videó

Csicskul az ellenzék – Kellemetlen ajándékot kapott karácsonyra Gyurcsány: Székely Sándor kilépett a DK-frakcióból