in ,

Nem stadion – Nagy erőkkel dolgoznak az M25-ös autóút déli ütemén

A projekt második ütemét a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében novemberben helyezték forgalomba.

Elkészült az M25-ös autóút főpályáján a HE-DO Kft. által kivitelezett szakaszon az aszfalt alap-, és kötőréteg nagy része, így a befejező munkának számító padkaépítésnek és rézsűs felületek humuszolásának is neki tudnak kezdeni – írta nemrég a kekesonline.hu. A közeljövőben a szalagkorlát és a vadvédő kerítés építésére kerül sor – mondta a lapnak Fényes Tamás, a HE-DO Kft. projektigazgatója.

Jelenleg az M25-ös autóút harmadik ütemének munkálatai zajlanak a HE-DO Kft. részvételével. Az első ütem kivitelezése még tavaly augusztusban befejeződött: elsőként Andornaktálya elkerülő útja épült meg, valamint az Eger déli részén futó főutat újították fel. Ezt követően a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében készült második ütemet tavaly novemberben helyezték forgalomba, amivel az új nyomvonalon épülő M25-ös autóút 4 kilométeres északi szakaszát vehették birtokba a közlekedők Eger és Andornaktálya között.

 

Egy új körforgalmi csomópont is épül

A déli, harmadik ütem építési munkálatai 2018 márciusában kezdődtek el az M25-ös autóút 0-15 kilométer szelvények közötti szakaszán az M3 autópálya és az M25-ös átadott északi üteme között, mellyel együtt az M25-ös autóút kétszer kétsávos gyorsforgalmi kapcsolatot teremt Eger és az M3-as autópálya, azaz a megyeszékhely és a főváros között.

Az autóút Andornaktálya és a 3-as főút közötti 7,5 kilométerét a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. építi. Ehhez kapcsolódóan egy új körforgalmi csomópont épül a 2501. jelzésű úton, melyen keresztül Maklár település és a Robert Bosch maklári gyára is közvetlen összeköttetést kap az M25-ös autóúttal.

 

Idén ősszel a műtárgyat is forgalomba helyezik

Aszfalt alapréteg szinten már elkészült a maklári körforgalomhoz tartozó 2501-es összekötő út remixes technológiával felújított szakasza. A körforgalom területén jelenleg közmű kiváltások zajlanak. A konzorcium jól halad a két új különszintű csomópont megvalósításával a 3. számú főút csatlakozásánál és a Maklár déli részén a 251. számú főút új nyomvonalon történő kialakításánál is – tájékoztatta a Kékesonline-t Fényes Tamás.

A déli ütem építésének következő fontos lépése idén ősszel a 3-as főútnál épülő korrekció és műtárgy forgalomba helyezése lesz. Ezzel az M25-ös autóút megépült szakaszait már össze lehet zárni a jelenlegi 3-as főút helyén.

 

(Gyöngyösi Klaudia, magyarepitok.hu)

Ismét magyar arany! Magyar éremeső a tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon

És akkor az ellenzék megkezdte a kampányát….egy hikomattal