in ,

Nem stadion – Kívül-belül megújul, és mélygarázzsal gazdagodik Kecskemét színháza

A 124 éves épületen évtizedek óta nem végeztek komoly felújítást; a helyhiánnyal küzdő intézmény bővítést és mélygarázst is kap.

A TED-en megjelent a Kecskeméti Katona József Színház és a Ruszt Stúdió komplex felújítására kiírt tervezői közbeszerzés. A két épületen a munkálatok során korszerűsítést, átalakítást és bővítést egyaránt végeznek a kiírás szerint. Emellett egy mélygarázs kialakítására és környezetalakításra vonatkozó tanulmánytervet is készítenie kell majd a nyertesnek.

Korábbi sajtóhírek szerint a konkrét munkálatok elkezdése 2021-ben esedékes, a felújítás a tervek szerint két évet vesz majd igénybe.

A kecskeméti nagyszínház 33 éve esett át nagyobb felújításon, ez azonban nem terjedt ki minden épületrészre, így a most tervezett teljes külső-belső felújítása indokolt.

Bár a közönség által használt területeken nincsenek látható problémák, az 1896-ban átadott épület nemrég jelentős beázással küzdött, ami már a működését veszélyeztette. A fejlesztést az is indokolja, hogy a több mint 150 főt foglalkoztató intézmény komoly helyhiánnyal küzd.

(Hegedűs Gergely, magyarepitok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nem stadion – Új vásárcsarnokot kap Békéscsaba a piacfejlesztés második ütemében

Elkezdődött a felforgatás! Külföldről támadták meg Gyöngyöspatát – A helyi lakosoknak 100 milliót kell egy NGO miatt fizetni! – Videó