in ,

Nem stadion – Kétszázezer hektárnyi föld öntözését oldja meg az átépített Keleti főcsatorna

Több mint hárommilliárd forintos beruházásban újultak meg a Keleti főcsatorna műtárgyai az elmúlt három év alatt a Kötiviép’B vezetésével, a munkálatokban szerepet vállalt az Aqua-Generál is

Átadták csütörtökön Bakonszegen az uniós támogatással megújult Keleti-főcsatornát. A több mint 3 milliárd forintos fejlesztést a szolnoki központú Kötiviép’B Kft. fővállalkozói munkájával valósították meg.

Az uniós támogatással kivitelezett projekt jelentőségét többek között az adja, hogy a Keleti főcsatorna biztosítja Debrecen ivóvízkészletének jelentős részét. Emellett a Nyugati főcsatornával közösen ellátja az Alföldet öntöző és ivóvízzel. A beruházás így lehetővé teszi 200 ezer hektár föld öntözését, valamint a vízpótlás megoldását is.

 

 

A projektben többek közt megszüntették a csatorna torkolatánál kialakult feliszapolódást, ezzel helyreáll a másodpercenként 60 köbméteres vízszállítási kapacitás. Emellett többek között elvégezték

  • a csatorna beeresztőzsilipének a rekonstrukcióját;
  • a csatorna balmazújvárosi és hajdúszoboszlói bukójának az átépítését – utóbbit a projekt alvállalkozójaként az Aqua-Generál Kft. kivitelezte;
  • illetve a bakonszegi vízleadó műtárgyának átépítését.

 

Jövőre a csatorna újabb szakaszán kezdődik el a munka

Az átadón a beruházást a kivitelezők nevében Kocsi Mihály, a Kötiviép’B Kft. ügyvezető igazgatója adta át jelképesen Bara Sándornak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének, aki bejelentette, jövőre elkezdődik a Keleti-főcsatorna Körös-völgyi 40 km-es szakaszának rekonstrukciója is, hazai forrásból.

(Szabó Ákos, magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nem stadion – 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Nem stadion – Speciális orvosi eszközzel gazdagodott Tiszakécske a Duna Bonum Alapítvány támogatásával