in

NEM STADION! – Ilyen lesz az új fővárosi szuperkórház

Teljesen új, ezerkétszáz ágyas központi kórház épül a fővárosban

 

Teljesen új, ezerkétszáz ágyas központi kórház épül a fővárosban, amely a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján valamennyi sürgős esetet képes lesz az intézményen belül ellátni.

Az újkori Magyarország történetének legnagyobb egészségügyi beruházása a Dél-budai Centrum, amely 1,2 millió ember ellátásáért felel majd”

– mondta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott, aki a Magyar Hírlapnak elmondta, néhány héten belül elindulhat a tervpályázat, és ha minden a tervek szerint alakul, öt év múlva megnyithatja kapuját a szuperkórház.

A megbízott elmondta, hogy az intézmény ezerkétszáz ágyas centrumkórház lesz, aminek Dél-Buda ad majd otthon. A nap 24 órájában, a hét minden napján az összes sürgős esetet el lehet majd látni az intézményen belül.

A Dél-budai Centrum megépítése az Egészséges Budapest Program része, a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztési programjában is a legnagyobb beruházás. Egy ekkora projektnél öt hónap igazán nem nagy idő, hiszen külföldi példák alapján tudjuk, hogy egy új kórház építésénél csak az orvosszakmai, ellátásszervezési és orvostechnológiai előkészületek két-három évig is eltartanak”

– fogalmazott Bedros, majd beszámolt arról, hogy az elmúlt öt hónap azzal telt a szakmai csapatnak, hogy megtervezték a kórház orvosszakmai profilját. Ez tette lehetővé, hogy a tervpályázatot már márciusra kiírják.

A tervek szerint a pályázatok leadási határideje a nyár vége lesz, október végére választja majd ki a bírálóbizottság a három legjobb pályaművet.

Ezek mindegyike tartalmaz majd olyan megvalósításra alkalmas ötleteket, amelyeket felhasználunk a Dél-budai Centrum építésénél. Ezt követően a szakmai grémium egy közbeszerzési eljárás keretében a három pályázó közül kiválasztja azt a tervezőt, aki megtervezheti a Dobogón épülő kórházat. A tervező a szakmai csapattal szorosan együttműködve véglegesíti majd a terveket”

– mondta a miniszterelnöki megbízott, aki leszögezte, hogy az orvosszakmai profil kialakításában természetesen részt vettek orvosok is, és a munka előrehaladtával más szakemberek is bekapcsolódnak majd a munkafolyamatokba.

Elmondása szerint a tervezésnél kizárólag a betegek érdekeit tartják szem előtt, hogy a leghatékonyabban és a legkorszerűbb körülmények között gyógyulhassanak.

Az épület üzemeltetését szuperbiztonságos informatikai rendszerek felügyelik majd. De a biztonságot szolgálja a hagyományos és az infokommunikációs akadálymentesítés, a speciális betegazonosító és betegtájékoztató rendszer, a gyors diagnosztikai eszközök széles tárháza, a legmodernebb műszerezettség vagy a tervezett robotsebészeti műtő is”

– részletezte.

Külön figyelmet szentelnek annak, hogy a betegek számára a lehető legkellemesebb legyen az ott-tartózkodás. A tervek szerint napfényes, tágas betegszobákban gyógyulhatnak majd a páciensek, és az orvosi, valamint a nővéri pihenőket is a kor színvonalának megfelelően alakítják majd ki.

A kórház kilencszáz felnőttággyal, háromszáz gyermekággyal, saját mentőállomással, két helikopterleszállóval, várhatóan mátrix rendszerben működő, huszonhat különböző gyógyítási területtel lesz majd a magyar egészségügy egyik zászlóshajója”

– ismertette Bedros, majd elmondta, hogy a berendezés is világszínvonalú lesz, hiszen 14 általános műtő lesz a kórházban, valamint egy robotsebészeti és egy hibrid műtő is megtalálható lesz az intézményben.

Ezenkívül lesz még

  • három CT,
  • három MRI,
  • hat röntgen,
  • három átvilágító röntgen,
  • két mammográf,
  • kilenc endoszkóp,
  • kilenc ultrahang,
  • négy DSA
  • és egy PET CT.

A megbízott elmondta, hogy a nyugat-európai egészségügyben dolgozók közül sokan jönnének haza az új fejlesztéseknek köszönhetően.

Az új intézmény vonzó, hiszen európai szinten is az élvonalba tartozik majd a felszereltségét és a kapacitását illetően egyaránt”

– tette hozzá.

 

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Fidesz: „cirkusz és a hisztériakeltés” akadályozza az országgyűlés alakuló ülésének méltó megünneplését

Riasztották a honvédség Gripenjeit – Német gépet fogtak a magyar Gripenek!