in ,

Nem stadion – Elrajtolt Zala megye eddigi legjelentősebb uszodaépítése

Ünnepélyes alapkőletétellel indult el a ZÁÉV kivitelezésében a közel 10 milliárdos uszodaépítési projekt

Letették az alapkövét Zalaegerszeg új uszodájának, melynek munkálatai a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében kezdődnek meg közel 9,5 milliárd forintból. A fejlesztésre a Modern Városok Program keretében kerül sor, melynek részeként többek közt egy fedett uszoda, egy tanuszoda és a városi strand épül meg.

 

Az ünnepélyes alapkőletételen Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a beruházás megkezdését hosszú, több mint három éves előkészítő munka előzte meg. Beszédében visszautalt arra, hogy a városi strand 1956-ban nyílt meg Zalaegerszegen, 1969-ben pedig a város uszodája készült el. Az emiatt fennálló korszerűtlen állapotok, a város lakosságának 60 ezerre duzzadása és a 21. századi igények megkövetelték az uszoda- és strandfejlesztést.

 

 

Az új medencék összesített vízfelülete 1852 négyzetméternyi úszásra szolgáló területet jelent, amely magában foglal:

  • egy 407 m2-es kültéri medencét,
  • egy 175 m2-es melegvizes tanmedencét,
  • egy 10 m2-es merülő medencét,
  • valamint egy 10 pályás, 1260 m2-es versenymedencét.

Vigh László, a település országgyűlési képviselője a tanuszoda fontosságát kiemelte, hogy Zalaegerszegen jelenleg 11 ezer bölcsődés, óvodás, általános és középiskolás gyerek van. Hangsúlyozta azt is, hogy a zalegerszegi járási központ az egyik legnagyobb az országban, 84 település tartozik hozzá, ami közel 90 ezer embert jelent – elsősorban részükre hatalmas előrelépés lesz az uszoda megépülése.

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár kifejezte örömét, hogy Zalaegerszeg tovább tudja mélyíteni a sportos város címét ezzel a modern, minden igényt kielégítő uszodakomplexummal. Kiemelte azt is, hogy milyen fontos szerepet tölthet be az 50 méter hosszú, 10 pályás versenymedence, amely alkalmas lesz arra, hogy az úszást, mint versenysporot űzzék a gyerekek is.

(Almási Krisztina, magyarepitok.hu)

Hoppá! – Fellendíti az autópiacot a családok támogatása

Nem stadion – A város eddigi legnagyobb beruházása indul el Kiskunfélegyházán