in ,

Nem stadion – Akár nyolcvanan is úszhatnak majd egyszerre Gazdagrét új tanmedencéiben

A projekt végén a több, mint 1300 négyzetméteres uszoda 0,8 méter és 1,9 méter mélységű medencéiben sportolhatnak a vendégek.

A budapesti Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia melletti új tanuszoda alapkövét még 2014-ben tették le a Gazdagréti út és az Angyalka utca sarkán. Most a több, mint 1300 négyzetméteres, két tanmedencés létesítmény a Laterex Építő Zrt. munkájával valósul meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében. A projekt mintegy 870 millió forint értékben, teljes egészében hazai forrásból jön létre.

Előreláthatóan az épületet és annak közvetlen környezetét 2021. március végére – határidő előtt – átadják a megrendelő BMSK Zrt-nek.

Az uszoda megnyitásának azonban feltétele, hogy a bekötő útja és a hozzátartozó parkolók is kiépüljenek, valamint, hogy az Angyalka utca és a Gazdagréti úti közúti csomópont sávszélesítése elkészüljön. Ezeket a feladatokat az önkormányzat fogja elvégezni.

 

 

Akadálymentesített öltőzöket is kialakítanak

Az épület bal és jobb oldalán szimmetrikusan helyezkednek el a férfi és a női blokkok, amelyekhez öltözők, zuhanyzók, mosdók és WC-k tartoznak. Az építmény kialakításánál fontos szempont volt, hogy mozgássérültek is használhassák, ezért az úszni vágyó, de mozgásukban korlátozottak számára külön akadálymentesített

  • öltöző,
  • zuhanyzó,
  • valamint a nagymedencénél elhelyezett medencelift is rendelkezésre áll.

A tanuszoda lehetőséget biztosít a szülőknek és/vagy a kísérőknek, hogy a medencében úszó gyermekeket üvegfalon keresztül is láthassák, és az elhelyezett kanapékon várhassák meg az úszóedzések végét.

 

 

 

(magyarepitok.hu nyomán, Kalácska Nóra)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Agyhalál – Fából vaskarika: megnyílt Anglia első állandó vegán hentesboltja

Rákay Philip rendkívül felkavaró üzenete: tényleg nem értitek, hogy a nyugalmunk, az életünk forog kockán?