in , ,

Nem mindegy kire szavazunk! Karácsony beengedheti a migránsokat

A szivárványkoalíció jelöltje többször tanúságot tett a befogadáspártiságáról

Hollik István kormányszóvivő szerint Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként folytatná migránsbarát politikáját, és bevándorlókat telepítene a fővárosba is. Ismert: Zugló polgármestere és pártja, a Párbeszéd a migránsválság csúcspontján laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók előtt, míg a déli, határvédelmi kerítés felépítését szükségtelennek és drágának tartották.

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként valószínűleg folytatná azt a migránsbarát politikát, amit Zugló vezetőjeként képviselt. Nem véletlenül kampányol Dobrev Klára (DK) sem azzal, hogy az önkormányzatok majd közvetlenül kapnak EU-s forrásokat. Ez nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a bevándorláspárti önkormányzati vezetők bejelentkezhessenek Brüsszelben forrásokért, amelyekből migránsokat fogadnának be. Karácsony Gergely, jó bevándorláspárti politikusként, feltehetően ugyanígy járna el – jelentette ki lapunknak Hollik István kormányszóvivő.

Ismert, Karácsony a 2015-ös migránsroham idején Zugló polgármestereként üres laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók számára. „EU-s forrásokból újítsák fel és azonnal nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat, azokban helyezzék el a menekülteket” – olvasható a 2015. június 25-én kiadott, „A PM megoldása a menekültválságra” című közleményében, amelyet párttársai, Szabó Tímea és Jávor Benedek jegyeztek. A Párbeszéd olyan előterjesztést is benyújtott a XIV. kerületben, hogy önkormányzati lakásokat utaljanak ki a bevándorlóknak. Továbbá javasolta: „Semmiképpen se kerüljön sor határmenti kerítés építésére. Az új vasfüggöny megépítése ugyanis nyolcszor (!) annyiba kerülne, mint amennyit Magyarország egy év alatt összesen költ menekültügyre.”

Egy héttel később a kormánypárti politikusok elleni provokációiról elhíresült Tordai Bence adott ki egy PM-es közleményt, amelyben a párt akkori szóvivője, jelenleg országgyűlési képviselő párttársait túllicitálva azt állította: „A szerb–magyar határon megépítendő kerítés a kezdetektől elhibázott gondolat, egy túldimenzionált problémára ad egy nem hatékony választ.” Tordai megismételte a Párbeszéd korábbi javaslatát, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kapacitását növeljék, és nyissák meg azokat a laktanyákat, amelyekről már fél éve beszélnek, hogy felújítják. A Párbeszéd később, július 15-én közleményben ítélte el a „menekülteket sátortáborokba kényszerítő terveket”, szerintük inkább az EU-s pénzből felújított laktanyákban kellene elhelyezni a migránsokat.

Szabó Rebeka (Párbeszéd) Zugló alpolgármestereként 2016 májusában olyan előterjesztést tett, amely a bevándorlók számára is lehetővé tette volna a szociális bérlakások megpályázását a főváros XIV. kerületében. Az indítványában úgy fogalmazott: az önkormányzati bérlakások esetében „a pályázaton részt vehet minden cselekvőképes, nagykorú, európai gazdasági térségi állampolgár, bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező személy”.

(Baranyai Gábor, Kárpáti András, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bayer Zsoltról durva álhírek terjednek – Bayer feljelentést tesz!

Saját magát buktatta le Karácsony Gergely: annyira zöld, hogy már autóval jár