in ,

Nagyon kínos: a libernyák sajtóban is elismerték a szakemberek, hogy a kínai vakcina jó

Furán viselkedik a libernyák sajtó

 

A magyar kormány sok támadást kap az ellenzéki pártoktól azért, mert a Brüsszeltől csekély számban érkező oltóanyagok mellett máshonnan is igyekszik beszerezni koronavírus elleni védőoltásokat – többek között Kínából is.

 

 

 

A baloldali sajtó, miután Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy Kínából is be kíván szerezni oltóanyagokat, rögtön ellentámadásba lendült. Az ellenzéki sajtóorgánumokban megszólaltattak szakembereket abban bízva, hogy majd az őket olvasókat és hallgatókat majd jól a kormány alternatív megoldása ellen tudják hangolni.

Rusvai Miklós virológus ugyanis az ATV megkeresésére elmondta, hogy a kínai vakcina már számos országban ki lett próbálva, és „nem bizonyultak rossz hatásfokúnak”, komolyabb mellékhatásokról nem tudnak.

A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy információi szerint a Kínából érkező védőoltást háromszor is be kell adni a hatékonyság érdekében.

Kétszer kell oltani 28 napos időközzel és a harmadik oltást az 56. napon kell adni”

– magyarázta Rusvai.

Az ellenzéki szavazók nagy kedvence, a Klubrádió a csütörtök esti műsorában Kemenesi Gábort, a Pécsi Tudományegyetem virológusát kérdezte meg a kínai oltóanyagról. A szakember elárulta, hogy amit a kínai oltóanyag profilját elnézve eddig lehet tudni, hogy

»ez egy viszonylag jó hatásfokú, oltási reakciót tekintve abszolút jól kategorizálható oltásnak számít«.

Továbbá elmondta azt is, hogy bizonyos arab és egyéb országokban, ahol engedélyezve lett már az oltóanyag, ott nagy népszerűségnek örvend.

A kormányközeliséggel semmiképpen se vádolható Hírklikk nevű szennylap megszólaltatta a rossz emlékű Gyurcsány-kormány országos tisztifőorvosát, Falus Ferencet is, hogy mondjon egy mocskolódó véleményt a kínai oltóanyagról.

Ez olyannyira sikertelen kísérlet volt, mint az, amikor a volt főpolgármester-jelölt azzal próbált népszerűséget szerezni, hogy leöntette magát egy vödör jeges vízzel.

Ugyanis az interjúban amellett, hogy elismerte, hogy az orosz vakcina szerinte jó, azt is elmondta, hogy:

»a félreértéseket eloszlatandó: a kínai oltóanyag korszerű, teljesen rendben van a dokumentációja«.

 

(888.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Budai Gyula tett rendet Fegyőr fejében: nagy pofa van és azonkívül semmi nincs a Fekete-Győrnél és testnevelésből felmentett Momentumos párttársainál

Hoppá! Német ultrabalos aktivisták is ott voltak Fekete-Győr rendőrdobálásakor