in

NAGYON DURVA – Az egykori NDK területén az AfD a második erő

Országszerte harmadik, az egykori NDK területén pedig második erő az Alternatíva Németországnak (AfD). A párt Szászországban szerezte a legtöbb szavazatot (27%).

Németország keleti részén, az egykori NDK területén a második legerősebb párt lett az Alternatíva Németországnak (AfD) a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson.

Az AfD a szövetségi választási bizottság hétfő reggel megjelent adatai szerint országszerte a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg, így a harmadik számú politikai erő a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) után. Azonban az adatok tartományi szintű bontása alapján az látható, hogy a keleti tartományokban – az egykori Nyugat-Berlint sem számítva – a szavazatok 20,5 százalékát szerezte meg. Az AfD így a második számú politikai erő az egykori NDK területén az Angela Merkel kancellár vezette CDU után. Nyugaton viszont támogatottsága elmarad az országos átlagtól, a szavazatok 10,7 százalékával a negyedik helyen áll, a CDU/CSU, az SPD és a liberális FDP után.

Keleten az AfD különösen Szászországban erős, ott a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve az első helyen áll, és három egyéni mandátumot is szerzett. Gyengébb viszont Berlinben, a tartományi rangú főváros keleti és nyugati részét együttvéve az ötödik helyen áll, 12 százalékkal.

(mti)

Az MSZP ócska provokátorok pártájává vált

Nézegess német liberális söpredéket – AfD ellen tüntettek