in ,

Nagyon durva – A Corvinuson is kormányellenes gyűlöletkeltés megy, és diákokat félemlítenek meg

Egyetemi #metoo-akta

Ha már ballib propaganda, akkor a Corvinus is megér egy misét

 

Egyetemi #metoo-akta: ezúttal a Corvinus kapcsán vette fel velünk a kapcsolatot egy volt hallgató.

 

Kedves 888!

Az éppen aktuális felhívásotokkal kapcsolatban osztanám meg veletek azokat az élményeimet, amik a Corvinuson, pontosabban a T-karon történtek egy tantárgy, majd egy vizsga keretében még 2015-ben.

De elöljáróban kérném, hogy bár a visszaemlékezésem nem idei, kérem, hogy ne tegyétek közzé a nevem, mert tartok az ismerősi és a munkahelyi negatív reakcióktól, támadásoktól.

Szóval 2015-öt írunk, éppen a Corvinuson tanultam mesterszakon, a Társadalomtudományi Karon, amikor ugye megérkezett Magyarországra az első, igazán nagy méretű migránshullám. Mindenki emlékszik rá, ekkortájt jelentek meg a kormány részéről is azok a plakátok, amelyek a hazánkon keresztül átvánszorgó bevándorlóknak készültek, hogy tartsák tiszteletben a kultúránkat, törvényeinket satöbbi. Persze, a libsi sajtó egy része – már amelyik nem tagadta le, hogy van migránsválság, mert ugye akadt ilyen jószerivel – pedig el is keresztelte ezt „menekültellenes” plakátkampánynak.

Mondanom sem kell, azokon a T-karos előadásokon, ahol társadalmi, politikai vagy úgy általánosságban közéleti jellegű beszélgetést kezdeményezhetett egy-egy előadó a hallgatókkal, a nagy többségük igyekezte monológszerűen sulykolni felénk, hallgatók felé, hogy ezek a plakátok mennyire kirekesztők és xenofóbok, és hogy ez a magyarországi történelem legsötétebb időire emlékezteti őket.

Ezt nagyjából meg is tanultam kezelni, úgy voltam vele, néhány évtizeddel ezelőtt még Marx Károly nevével fémjelezték ezt az egyetemet, nyilván maradtak hátra komcsi tanárok, le kell nyelni, ez van.

De ami egy Társadalomfilozófia nevű órán történt, az egészen elképesztő volt. Természetesen minden órán végig kellett hallgatnom az oktatótól, hogy ez egy fasizálódó ország, diktatúra épül, és hogy Magyarország amúgy is lehúzhatja majd a rolót, mert ez amúgy gazdaságilag sem fenntartható stb.; de ami ennél is vérlázítóbb volt, hogy a szóbeli vizsgán, ahol kvázi egy tételre volt lezsugorítva minden, végül ott kötöttünk ki, hogy ugyan, elemezzem már a tanár elmondása szerint „menekültellenes” kormányzati plakátokat, hogy mi jut róluk eszembe.

Miután néhány másodpercre lefagytam, végiggondoltam, nem biztos, hogy nekem megéri elmondanom a valódi véleményem, mert ez a tanár, látván az elmúlt 12 előadását, tuti meghúz. És az hagyján, de attól is tartottam, hogy ennek majd híre megy a diákok között is, ahol a balliberálisok vs. konzik aránya kb. száz az egyhez volt.

Úgyhogy inkább összeszorítottam a fogaim, felmondtam a balliberális, menekültsimogató propagandát, amit kénytelen voltam végighallgatni az előadásokon. Szégyelltem magam utána, és a mai napig szégyellem magam ezért. Lehet, hogy cselekedhettem volna bátrabban, de nem akartam kockáztatni a maradék egy évemet a Corvinuson, sem tanulmányi, sem pedig szociális értelemben.

Apámnak aznap este elmeséltem azt, amit most nektek, és emlékszem, ő csak szomorúan azt mondta: ez tisztára úgy történt, mint anno nála a kommunizmusban, csak azóta elméletileg történt egy rendszerváltozás – tette hozzá szomorúan.

Üdvözlettel,

(név kitakarva)

Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a [email protected] e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük a történetedet.
(888.hu)

Nagy az „öröm” – Alföldi akadémiai tag lesz

Velős válasz Verhofstadtnak