in ,

Na végre! – Gémesi György belebukhat a szemétügybe

Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás hétfői elnökségi ülésén lemondatnánk Gémesi György elnököt

Attól függetlenül, hogy jelenleg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ideig-óráig újra biztosította a lakossági és közületi szemétszállítást, az Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás hétfői elnökségi ülésén lemondatnánk Gémesi György elnököt, valamint a 116 település szemétszállításáért felelős Zöld Híd Nonprofit Kft. megbízott ügyvezetőjét, Gyenes Szilárdot – nyilatkozta a Magyar Időknek Hertel László, Sződ község polgármestere, aki korábban az ECHO TV Napi aktuális című műsorában beszélt a kialakult helyzetről. Hertel László egyúttal lemondásra szólította fel Gémesi György gödöllői polgármestert. 

A települési vezető, a társulás korábbi elnöke úgy véli, hogy Gödöllő polgármesterének, valamint a kft. ügyvezetőjének további ténykedése katasztrofális helyzetbe sodorná a társaságot.

A Zöld Híd Kft. területén a hét elején 40 településről egyáltalán nem gyűjtötték össze a szemetet, a többi helységből pedig nem engedték be a Zöld Híd telepére az önkormányzati, illetve a társuláshoz tartozó szolgáltatók által begyűjtött hulladékot az állami hulladékholding elégtelen finanszírozására hivatkozva. A szemétválságot az OKF segítségével sikerült megoldani.

Gémesi Györgynek esze ágában sincs megegyezni 

Ezt mondta a kialakult helyzet kapcsán Hertel László, Sződ polgármestere, aki az ECHO TV Napi aktuális című műsorában beszélt a kialakult helyzetről. Egyúttal lemondásra szólította fel Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét a kft. vezetésében betöltött posztjából.

A Fidesz arra szólította fel Gémesi György gödöllői polgármestert, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökét, hogy vállalja a felelősséget a hulladékügyben előállított helyzetért.

Magyar Idők/ECHO TV – A nemzet hangja/MTI

(forrás:www.echotv.hu)

A Helsinki Bizottság társelnöke sivalkodik – Pardavi Mártát rettenetesen bosszantja, hogy Orbán Viktor sarokba lavírozta az országot

A magyaroknak lesz igaza ebben is! – Újabb országok lépnének ki az ENSZ migrációs paktumából