in ,

Na még egy cumi a DK-nak! – Pert nyert a pestisracok.hu Gyurcsány ellen, aki a Kúria szerint is káoszt akart kelteni a tavalyi választások idején

A másodfokú bíróság után a Kúria is a PestiSrácok.hu javára döntött

A másodfokú bíróság után a Kúria is a PestiSrácok.hu javára döntött abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc indított portálunk ellen, miután egy vele  készült rádióinterjúból azt a következtetést vontuk le, hogy a bukott miniszterelnök a káoszkeltésben, és egy elhúzódó kormányválságban lett volna érdekelt abban az esetben, ha pártja, a DK olyan eredményt ért volna el a tavalyi parlamenti választáson, ami a Fidesz-KDNP többségének elvesztésével járt volna. Az ügy pikantériája, hogy a Kúria eljáró bírói tanácsát az a Baka András vezette, aki tíz esztendeje épp a baloldali kormányok – közöttük a Gyurcsány-kabinet – idején neveztek ki a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Gyurcsányt pedig a hatmilliárdos csalással vádolt volt MSZP-s politikus, Czeglédy Csaba ügyvédi irodája képviselte a perben. 

 

A Kúria is a PestiSrácok.hu-nak, illetve a portálunk kiadójának adott igazat abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc azért indított ellenünk, mert tavaly márciusban, az országgyűlési választások kampányában az egyik róla szóló cikkünkben címként azt írtuk: Gyurcsány nem kertel: káosz és koalíciós válság jön, ha az ellenzék nyer. Állításunk alapja az volt, hogy írásunk megjelenése előtt a DK elnöke a Civil Rádióban interjút adott Fiala János műsorvezetőnek. A beszélgetés témája az volt, hogy milyen helyzet állna elő akkor, ha a DK és szövetségesei olyan eredményt tudtak volna elérni az áprilisi választáson, amelynek révén a Fidesz-KDNP elveszítette volna parlamenti többségét. A hipotetikus helyzetről Gyurcsány a műsorban úgy vélekedett, hogy az említett helyzet hosszas instabil időszakhoz vezethetett volna, amelyet az akkoriban Németországban kialakult, fél évig tartó kormányválsághoz hasonlított. Gyurcsány arról is beszélt, hogy egy ilyen szituáció Magyarországon példa nélküli, nem tudta megmondani meddig tarthatott volna, de hozzátette: szerinte a válságot új választás kiírásával lehetett volna megszüntetni. Hivatkozott cikkünkben megszólaltattuk Kiszelly Zoltán politológust, aki alátámasztotta azokat a vélekedéseket, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc egyeduralomra tört az ellenzéki oldalon, és valóban a káoszban, egy elhúzódó kormányválságban volt érdekelt. 

Gyurcsány Ferenc helyreigazítási kérelemmel kereste meg portálunkat, majd mivel ezt nem teljesítettük, a bírósághoz fordult, amely először neki adott igazat, mondván, a politikus a rádióinterjúban nem használta a káosz és a válság kifejezéseket, ezért portálunk címadása negatív hatással lehetett Gyurcsány társadalmi megítélésére. A bíróság határozata szerint harminc napig kellett volna kezdőlapunkon szerepeltetnünk a helyreigazítást, mi azonban fellebbeztünk. A másodfokú bíróság elutasította a DK elnökének keresetét, és jogerős ítéletében megállapította, hogy Gyurcsány közszereplő, nyilatkozata a kampányban hangzott el, a választás eredményéről szólt, portálunk pedig a szólásszabadság jegyében joggal értékelte, bírálta a politikus által elmondottakat. Az indokolás kimondta, hogy az elsőfokú bíróság túlságosan mereven értelmezte azt, hogy egy-egy közszereplő nyilatkozatait miképp interpretálhatják a sajtó képviselői, hiszen ha szó szerint kéne idézni ezeket, az kizárná, hogy az újságírók következtetéseket vonhassanak le a politikusok mondataiból. A bíróság szerint bár Gyurcsány instabil állapotról beszélt az interjúban, az általa elmondottakból igenis helyesen olvasható ki egy kaotikus helyzet, ráadásul cikkünk címe úgy lett végleges, hogy az írásban az említett politológus véleményét is közöltük. A Kúria teljes egészében osztotta a jogerős döntést meghozó másodfokú bíróság ítéletét, érvelését. Az ügy külön pikantériája, hogy a Kúria eljáró bírói tanácsát az a Baka András vezette, aki tíz esztendeje épp a baloldali kormányok – közöttük a Gyurcsány-kabinet – idején neveztek ki a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Gyurcsányt pedig a hatmilliárdos csalással vádolt volt MSZP-s politikus, Czeglédy Csaba ügyvédi irodája képviselte a perben. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

(forrás:pestisracok.hu)

Hatalmas cumi a DK nevű szektának! – Tizenegymillió forintos adatvédelmi bírságot kaptak Gyurcsányék

BRÉKING! – Feloldották a kémper titkosítását!! – Az ügyészség szerint Gyurcsányék kiszolgáltatták hazánkat az orosz titkosszolgálatnak