in ,

Na ilyen egy vérlibsi – Karácsony és Kunhalmi megfenyegette a XVIII. kerületieket

Hozták formájukat

A múlt héten a Bal18 nevezetű szocialista szeánsz vendége volt Kunhalmi Ágnes meghívására Karácsony Gergely Zugló polgármestere, az Együtt és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

A rendezvényen a résztvevő politikusok Rákosi Mátyás szellemét megidézve újból megfenyegették a XVIII.kerületieket, ha bárki munkából származó jövedelemmel rendelkezik, tanult, törekedett az életében vagy a jobb megélhetés reményében plusz munkát vállalt, akkor ő bizony gazdag embernek számít és emiatt jövedelmét brutális adó formájában elveszik, mivel mindenkit a minimálbér szintjére kell visszahúzni.

Az így beszedett pénzt pedig feltétel nélküli alapjövedelem formájában azoknak fogják odaadni, akik soha életükben nem dolgoztak és nem is szeretnének dolgozni. Vagyis a baloldal Botka bukása után továbbra is azzal kampányol, hogy választási győzelmük esetén minden nagyon jó lesz és egy olyan országot teremtenek, ahol munka nélkül is lehet majd boldogulni. Azonban arról most sem beszélnek, ha ez megvalósul akkor bizony lesznek olyan tagjai a társadalomnak, akik azért fognak dolgozni, hogy a másik hozzá hasonló embereknek ne kelljen azaz munka nélkül is megélhessen.

Egy szó, mint száz ez a esemény egyértelműen bebizonyította ami már elég régóta sejthető miszerint hiába bukott meg Botka László, programjának elemei továbbra is érvényesek vagyis a balliberális oldalon semmi nem változott az éppen aktuális szereplőkön kívül.

 

(ballator18ker.blogstar.hu)

Orbán: „Együtt harcolunk és együtt imádkozunk”

Ahmed H. szerint ő nem fenyegette meg a magyar rendőröket, hanem nyugtatta a migránsokat – Igen, ez látszik a képen is