in ,

Mi innen, fotelből nézzük a balos káoszt – Továbbra is káosz van az MSZP és a DK között

jó kis káosz van

Továbbra is káosz van az MSZP és a DK között

 

Az MSZP elnökségében azt mondják, Molnár Gyula és Hiller István nem kötött megállapodást a DK-val jelöltállításról. A DK versus MSZP sokadik epizódjával jelentkezünk.

Nem lesz egyhamar egyezség a szocialisták és a DK közötti választási együttműködésről. A Botka László visszalépése után megkezdett tárgyalások eddig is döcögve haladtak a 106 egyéni választókerület felosztásáról, ám mivel az MSZP szerint Gyurcsány Ferencék túl sok nyerhető körzetet akartak maguknak, múlt pénteken új javaslattal álltak elő.

Bár a DK elnöksége csak a héten dönt az MSZP ajánlatáról, Gréczy Zsolt szavai alapján azt aligha fogadják majd el. A DK szóvivőjének állítása szerint a korábbi tárgyalásokon kialkudott 55-45-ös arányt a szocialisták tárgyalódelegációja, Molnár Gyula pártelnök és Hiller István is elfogadták, ehhez képest új javaslatában az MSZP most több képviselőjelöltet szeretne.

Az MSZP elnökségében cáfolták Gréczy szavait, azaz nem igaz, hogy Molnár Gyula és Hiller István megállapodtak a jelöltállításról a DK-val. A lap forrásai szerint Kunhalmi Ágnesben bíznak a szocialisták, akit a párt a kampányarcává választott. Szerintük az MSZP budapesti elnökének személyisége nemcsak a párt jelenlegi szimpatizánsait tudja megtartani, hanem képes a bizonytalan, új szavazók megszólítására is.

Bár Kunhalmi a mérések szerint a legnépszerűbb szocialisták közé tartozik, a hozzá fűzött reményeket kétségessé teheti, hogy az utóbbi időben több nyilvános szereplésén is furcsán, zavarodottan viselkedett. Egy sajtótájékoztatóján például csillapíthatatlan nevetőgörcs lett úrrá rajta, míg legutóbbi televíziós interjúja során a könnyei­vel küszködött.

Molnár Gyula a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy pénteken egy olyan listát küldtek a DK-nak, amely lefedi az egyik legnagyobb közvélemény-kutató cég múlt havi támogatottsági adatait. Az MSZP elnöke hangsúlyozta: pártja kritikus két hónapot zárt le, ami után azt üzeni, a párt él, és tudja, hogy mi a feladata.

Molnár hozzátette, hogy az MSZP szerint kizárólag közös listán alapuló ellenzéki szövetségben lehet győzelmet aratni a jövő évi parlamenti választáson. Ennek érdekében készek tárgyalni mindenkivel, aki nyitott a közös lista- és egyéni jelöltállításra, valamint a közös miniszterelnök-jelölt megnevezésére.

Ez azonban tovább rontja az MSZP és a DK közötti megállapodás esélyeit, Gyurcsányék ugyanis hallani sem akarnak közös listáról és közös miniszterelnök-jelöltről. A helyzetet ma elnökségi ülésen értékelik a szocialisták.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Na most akkor Wilkommen vagy auf wiedersehen? – Szabadulna Németország a hőn vágyott menekültektől

Komoly tétje van a 2018-as országgyűlési választásnak a baloldal számára, de ez nem a kormányváltás