in , , ,

Merkel zsarolhatta Orbánt a vétó miatt Szájer ügyével – A kormányfő és Szájer sem engedett – Ez lett a vége

Már mindenki látja mi folyik itt

A cégeket, amik abból élnek, hogy részletes adatokat gyűjtenek magánéletünkről, majd ezt értékesítik, régebben magántitkosszolgálatoknak neveztük. Ezek átcímkézése közösségimédia-vállalattá a legsikeresebb megtévesztés a hadügyminisztérium védelmi minisztériummá keresztelése óta. Edward Snowden

 

Szögezzük le az elején: több ezer milliárd Euro-ról van szó! Ez hatalmas pénz. Ezért háborúk törnek ki, ilyen összegért embereket ölnek meg.

 

 

Amennyiben az általunk itt leírtak egyszer kiderülnek, hogy tényleg  így történtek, az nem a véletlen műve, hanem „Occam borotvájának eredménye: Ockham borotvája filozófiai elv, amely szerint két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb.

A megoldás pedig pofonegyszerű.

Szájer József már az ügy kirobbanása előtt lemondott. Miért is? Itt a magyarázat. Előtte egy kis kitérő: tényleg beveszi valaki azt a baromságot, hogy ha a hatóságok elöl menekül valaki egy ereszcsatornán, és tudja, hogy drog van nála, akkor azt nem hajítja már előre el minél messzebbre, és inkább otthagyja a táskájában? Ugye nem? Aki beveszi, az vagy liberális, vagy hülye, vagy egy hülye liberális.

 

A történések előzménye az alábbi lehetett

Merkelék kérték szépen, de Orbán Viktor nem engedett. Aztán kérték többen, akkor sem engedett. Aztán zsarolták, de még akkor sem engedett. Orbán Viktor többször is a hazájára hivatkozva határozottan elmondta, hogy „NEM!”. Ebből az következik, hogy a zsarolás Szájer Józseffel (nyilvánosságra hozzuk, ha nem adod be a derekad, Viktor!) négyszemközt is már megtörténhetett. Voltak további telefonos beszélgetések is, sőt találkozások is az EU vezetőkkel. Aztán jött a magyar-lengyel egyeztetés. Sőt, Orbán Viktor is elment Lengyelországba. A felsőbb vezetőknek tudomása volt arról, hogy Szájert megpróbálták megzsarolni, és beszervezni, hiszen mi az, ha valakit megzsarolnak valamivel, hogy ezt, vagy azt tegye, ha nem beszervezés?

 

Tehát a képlet egyszerű:

Tőrbe csalták Szájer Józsefet. Megtörtént maga a cselekmény, a titkosszolgálatok (feltehetően a német, és esetleg egyéb európai, vagy még amerikai segítséggel) az ügyet megkreálták, már csak a beszervezett sajtót (Udo Ulfkotte megírta már) kellett élesíteni, parancsra.

Orbán Viktor is, és Szájer József is a hazáját választotta, és a megszégyenülést a zsarolás és beszervezés helyett.

Ennyi történt, nem több.

 

Mi várható még ezek után?

Még több német és / vagy amerikai titkosszolgálati akció hazánk, és a Fidesz ellen, hiszen nekik nemcsak a vétó fáj, hanem ez a kormány is. Tehát 2022-ig ez fog menni, megállás nélkül! A következő célpont már megvan: Deutsch Tamás. Véleményéért el akarják távolíttatni a Néppártból. Az ellenzék rengeteg, külföldi titkosszolgálati anyaghoz fog jutni, ami terhelő lehet az Orbán-kormányra, és ők ezt a tálcán kapott lehetőséget boldogan fel fogják használni a 2022-es választásokig.

Egy kőkemény EU-s, újnáci diktatúra van születőben.

 

Készüljetek!

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Nézzük, ki a tulajdonosa másik, két újabb nyugati koronavírus vakcinának! Meg fognak lepődni! Curevac, Moderna, és Pfizer

Bréking! Szájer kilépett a Fideszből, Orbán nyilatkozott