in , ,

Megint német erőszak – Szélsőbaloldaliak támadtak a kölni városházára

Az épület tetején gyújtogattak

Az épület tetején gyújtogattak, de behatoltak több irodába is, ahonnan fontos iratokat dobáltak ki az utcára, a falakat és az ablakokat több ízben is megrongálták.

 

A szélsőbaloldali, Antifa aktivisták még csütörtökön ostromolták meg Köln városházáját. Az akciót nem jelentették be a rendőrségen – írja a Junge Freiheit.

Miután előre nem tudtak a randalírozásról, ezért viszonylag sokan tartózkodtak az épületben, olyanok, akik csak a munkájukat végezték. A szélsőbaloldali csürhe minden előzmény nélkül tört rá az épületre. Az aktivisták egy része a tetőre ment, ahol füstgránátokkal szórakoztak és gyújtogattak, valamint egy transzparenst helyeztek ki. Ezalatt többen az épületben törtek-zúztak, irodákat rongáltak meg, iratokat dobáltak össze-vissza.

Az alkalmazottak lopásokat is jelentettek a helyi rendőrségnek, az Antifák tehát a randalírozás mellett loptak is.

A csütörtökön kora délután kezdődő akció célja állítólag az illegális lakásfoglalók támogatása volt. A hatóságok csak estére tudták visszaállítani a rendet a környéken.

A rendőrség 64 embert állított elő az ügyben, két embert letartóztattak. Az anyagi károkozás mellett a gyülekezési törvény megsértése és lopás miatt is eljárás indult.

Németországban idén a szokásosnál is agresszívabb eddig a szélsőbaloldal. Az év elején félholtra vertek egy AfD-s képviselőt, a héten pedig ez a kölni akció volt komolyabb fellépésük.

Sajnos Németországban jellemző, hogy a politikusok és a mainstream média is sokkal elnézőbb az Antifákkal szemben, míg a jobboldali, nem is szélsőséges AfD-t ütik, ahol érik, addig az Antifa vállalhatatlanabb akcióit egyszerűen elhallgatják.
(Pörge Béla, 888.hu)

De zoknira nincs pénze – Luxuslakással bővült Hadházy vagyona

Nem stadion – Építőipari alapanyaggyárral gazdagodik Kenderes