in ,

Megint nem stadion – Megújul a Hajógyári is, Vizó birodalma “helyén” Kovács Katalin Sportakadémia

Szó sincs örökségrombolásról

Szó sincs örökségrombolásról, ehelyett megújul a Hajógyári-sziget: a déli rész a rendszerváltás után Vizoviczki László egykori birodalmaként vált ismertté, most megépül ott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia. Első lépésként a kormány elkülönít 628 millió forintot a sziget árvízvédelmi intézkedéseire, majd előkészítik a világszínvonalú sportkomplexumot. Az ellenzéki sajtó korábban azzal riogatta az olvasókat, hogy „eltűnhet a főváros történelmének és tüdejének egy darabja”. Ez persze nem igaz. 

 

Megindul a Hajógyári-szigeten a tervezett Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia létrehozásának az előkészítése. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány 628 millió forintot különít a sziget árvízvédelmi intézkedéseire, ezzel párhuzamosan Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének az akadémia létrehozásának előkészítése érdekében kell intézkednie.

Az még tavaly év elején dőlt el, hogy a tervezett sporttelepet a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalinról nevezik el, aki a sportszakmai munkában is szerepet vállal. A sportakadémiát a Hajógyári-sziget déli részén hozzák létre, ahol egy állami tulajdonú, jelenleg használaton kívüli ingatlanon kaphat helyet a tanmedencével, uszodával és kondicionálóteremmel is felszerelt világszínvonalú sportkomplexum.

 

A szakemberek véleménye szerint a létesítmény vízi bázisául szolgáló, védett vízfelületű öbölben kialakítható egy ezerméteres, legalább kétsávos pálya, amely versenyek rendezésére ugyan nem, de edzőtáborozások lebonyolítására kitűnően alkalmas.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat után értelmet nyer az is, hogy a kormány indoklás nélkül, néhány nappal a határidő előtt kivette a világörökségre javasolt helyszínek közül a sziget déli részét. A hírt az ellenzéki sajtó a környezet- és örökségvédelem elleni “újabb” támadásként értékelte, a 24.hu például azzal riogatott, hogy „eltűnhet a főváros történelmének és tüdejének egy darabja”.

A terület korábban arról volt hírhedt, hogy ez volt Vizoviczki László birodalmának központja. A PS több tényfeltáró cikket is írt Vizó korábbi ügyeiről, most egy olyan szöveget idézünk, ami az egyik rendőrségi kihallgatáson hangzott el. Eszerint Vizoviczki a Hajógyári szigetről szabálytalanul kiguruló autóját megállító rendőrnek azt mondta: „nem tudja ki vagyok, én vagyok Vizoviczki László, a Sziget ura!” 

Kovács Katalin nem lesz a sziget úrnője, viszont a magyar sport sokat profitálhat ezzel az akadémiával.

Forrás: Magyar Közlöny, fotó: MTI

(pestisracok.hu)

Hatalmas átverés készül – A két párt egykutya – Egy frakcióba kerülhetnek Gyurcsányék a Momentummal

Hoppá! A fiatalok közt is a Fidesz vezet! – Minden társadalmi csoportban a Fidesz végzett az első helyen