in ,

Megerőszakolta és áramot vezetett áldozataiba Soros György korábbi alkalmazottja

Nagyon durva!

A korábban hét évig Soros György amerikai tőzsdespekulánsnak dolgozó Howard Rubin befektetési alapkezelő ellen három nő indított pert, miután azzal vádolják: a perverz férfi nemcsak megerőszakolta, hanem válogatott módszerekkel meg is kínozta őket.

Megerőszakollak, akárcsak a lányomat!”

– üvöltötte két áldozat szerint is Soros György korábbi bizalmasa, amikor 2016-ban elcsábította őket egy Manhattan-i ingatlanba, melynek egy külön, várbörtönhöz hasonló vallatópincéje is volt. Az eredetileg modellként dolgozó lányok elmondták: Howard Rubin nemcsak bedrogozta őket, hanem

az egyikünket addig ütötte ököllel, míg el nem veszítette az eszméletét.”

A két brutálisan megerőszakolt lánynak ezután 5 ezer dollár “kompenzációt” ajánlott fel Soros György volt alapkezelője annak érdekében, hogy hallgassanak a történtekről.

Howard Rubin feleségével // Forrás: Facebook

Howard Rubint notórius Wall Street-i cápának tartják, a három gyermekes apa 2008 és 2015 között befektetési alapkezelői igazgatóként dolgozott a szintén hírhedt Soros Györgynek, ezt megelőzően pedig egy laza 377 millió dolláros veszteséget okozott a New York-i székhelyű Merrill Lynch nevű banknak. Karrierjét a Salomon Brothers befektetői banknál kezdte.

A harmadik – szintén modellként dolgozó áldozatot – nem sokkal a korábbi eset után csábította ingatlanjába Howard Rubin, akit barátnője társaságában megkötözött és bestiális módon meg is erőszakolt. Az ellene pert indító áldozatok jogi képviselője, Jeremy Saland a történtek kapcsán elmondta:

sem a töménytelen pénz, sem pedig a befolyás nem szolgálhat ilyen férfiak eszközeként a nők megalázásához, bántalmazásához.”

Soros György amerikai tőzsdespekuláns volt alkalmazottja egyelőre semmilyen formában nem reagált az őt ért súlyos vádakra, pedig a hírek szerint 27 millió dolláros kártérítési per elé néz.

 

(888.hu, Sümeghi Lóránt)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A Momentum FŐ támogatója nagyot csalódott a Momentumban – Íme az illető

Meg kell védeni Magyarországot – pótolhatatlan érték ez a 93 ezer négyzetkilométer