in ,

Már most választási csalás történt!!! – Jogsértő, és megtéveszti a választókat a Fideszes jelöltet lejárató Facebook-oldal

Egészen elképesztő

Hazugságokat, álhíreket tartalmazó Facebook-oldalakkal, hirdetésekkel kampányolnak Veszprém megyében a jobbikos jelölt mellett. Az ügyben a tapolcai helyi választási bizottság elmarasztaló határozatot hozott, kimondták, hogy az oldal készítői a bejegyzésekkel megsértették a választási törvényt.

„Ha az április 8-i választáson bizalmat kapok, akkor a körzet összes településén kicseréljük a közvilágítást” – egy valótlan tartalmú bejegyzés, a Fidesz és a KDNP logójával, és Fenyvesi Zoltán fideszes jelölt arcképével. Sem a Fidesz, sem a körzet fideszes jelöltje nem mondott ilyet, és a hirdetést nem is ők készítették. És egy másik, amelyik azt állítja, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje kampányoltat magának a polgármesterrel, de a településvezetői feladatot 2019-ben már másoknak szánja. Az oldalt valaki a választási kampányban hozta létre, kifejezetten azért, hogy a Jobbikot dicsérje, a kormánypártokat és azok jelöltjét pedig lejárassa.

 

Fenyvesi Zoltán, a Fidesz jelöltje, aki bejelentést is tett a visszaélésről, a Lokálnak azt mondta: sajnos elég nagy számban ütötték fel fejüket mostanában ezek az álhírek, illetve olyan Facebook-oldalak, amelyek kifejezetten a kormánypártok és jelöltjeik lejáratásásra készültek és amelyeket a Jobbikhoz köthető szervezetek hoztak létre.

– Az engem becsmérlő, rólam hazugságokat terjesztő oldalról világosan látszik, hogy a Jobbik érdekeit szolgálja. A Jobbik képviselőjelöltjét próbálják felemelni, az ő pozitív képét mutatják. Az ő oldalait lájkolják, ugyanakkor álhíreket terjesztenek rólam – mondta Fenyvesi.

 

Megkerestük a helyi választási bizottságot is. Dr. Balikó Gergely, a bizottság tagja elmondta, hogy megvizsgálták a szóban forgó oldalt, és a jogsértést egyértelműen meg tudták állapítani.

A választási bizottság 4-1 arányos döntésben azt állapította meg, a közösségi portálon létrehozott oldallal, az azon szereplő valótlan tartalmakkal megtévesztik a választókat és veszélyeztetik a választás tisztaságát. Erről közleményt is kiadtak. Bírságot csak azért nem tudtak kiszabni az ügyben, mert az elkövetők köre ismeretlen.

(Lokal.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek állami és magánlakásokról, ahová a migránsokat költöztetnék kormányváltás után

Újabb hangfelvételek bizonyítják a jobbikos Janiczak Dávid gátlástalanságát