in

Már megint stadion! Ja, nem! Bölcsőde – A kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a bölcsődefejlesztéseket

Épül az ország

A kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a bölcsődefejlesztéseket

 

 

A kormány politikájának egyik legfontosabb eleme, hogy minél nagyobb mértékben járuljon hozzá a családok élethelyzetének javításához, a gyermekvállaláshoz és a gyermeknevelés költségeihez – emelte ki Varga Mihály a Pénzügyminisztérium legújabb bölcsődefejlesztési pályázatának bejelentésekor.

A pénzügyminiszter Novák Katalin család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkárral közös sajtótájékoztatón elmondta: a 4,5 milliárd forintos keretösszeggel elinduló program önkormányzati bölcsődék és mini bölcsődék kialakításához, a meglévő férőhelyek számának növeléséhez nyújt támogatást.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

2018 a családok éve Magyarországon, mert a jó gazdasági teljesítményre alapozva az eddigieknél is többet tudunk a gyermeknevelés támogatására fordítani – hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette: míg 2010-ben 960 milliárd forintot fordítottak erre a célra, addig ez az összeg 2018-ra megközelítette a 2000 milliárd forintot. A gyermekeket ellátó intézményrendszer fejlesztése a kormány azon alapelvére épül, amely szerint lehetővé kell tenni, hogy a gyermekeket nevelő szülők egyszerre választhassák a családot és a munkavállalást – mutatott rá a miniszter. Kiemelte: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően a nők foglalkoztatási rátája mára 62 százalékra emelkedett a 2010. évi 50 százalékhoz képest, elérve ezzel az uniós átlagot. Varga Mihály örvendetes ténynek nevezte, hogy a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatási szintjét is jelentős mértékben sikerült emelni.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A tájékoztatón elhangzott: a „Bölcsődei fejlesztési program” kiírása ma jelent meg, és legkésőbb 2019. március 18-áig lehet benyújtani a pályázatokat. Ugyanakkor az önkormányzatoknak érdemes minél előbb élni ezzel a lehetőséggel, mert az idén november 30-ig beérkező pályázatok esetében már a jövő év februárjában megszülethet a döntés.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A sajtótájékoztatón részt vett Láng Zsolt II. kerületi polgármester, aki elmondta, hogy a települési önkormányzatoknak fontos lehetőséget jelent a kormány újabb pályázata. Kiemelte: a II. kerületben az elmúlt tíz évben megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma, ami összhangban van a gyermeknevelés feltételeinek folyamatos javításával.

(Pénzügyminisztérium)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Miféle mélyszegénység??? – Jövőre az autóipar termelési értéke eléri a 10 ezer milliárd forintos rekordot

Hanyatló nyugat – A fran­cia nők 26 szá­za­léka nem mer egye­dül este kilépni az ut­cára