Thorsten Schulte Az uralom elvesztése című könyvének ismertetése
Idézzük a múlt heti folytatás befejezésének kulcsmondatait:
„Miután 2016 januárjától áprilisig a migránsok 80 százalékának nem volt személyazonosító okmánya, a CSU belügyi szakértője, Stephan Mayer azt követelte, hogy útlevél nélküli migránsokat ne engedjenek be az országba. Azt mondta, »biztos vagyok benne, hogy akkor sokan dokumentumokkal érkeznének«. Ez a mai napig nem történt meg.”
Így folytatja a szerző: „Számomra hihetetlen és felfoghatatlan az a folyamat, hogy a német képviselőház egyetlenegyszer sem bólintott rá Merkel határnyitására, hogy a szövetségi belügyminisztérium máig nem hozta nyilvánosságra az utasításokat, és senki nem követelte a Bundestagban vizsgálóbizottság felállítását.” Noha, fűzi hozzá, e bizottság felállítását a képviselők 25 százalékának a követelésére meg lehetett volna tenni.
A könyv ötödik fejezetének második alfejezete („Miként akarják a brüsszeli körök az alaptörvényt ártalmatlanítani”) azzal kezdődik, hogy a politikai diskurzusban mindig felmerül az az állítás, miszerint a politikailag üldözötteknek jár a menedékjog, és hogy ez benne foglaltatik a német alaptörvényben.
Az alaptörvény 16-ik alapcikkelye így szól:
„(1) A politikailag üldözötteknek menedékjog jár.
(2) Az (1)-es bekezdésre nem hivatkozhat az, aki az Európai Közösség egy tagországából vagy egyéb olyan harmadik országból érkezik, amelyben biztosított a menekültek jogállásáról szóló megállapodás, vagy aláírója az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmére vonatkozó konvenciónak…”
Ha tehát valaki egy harmadik országból (Ausztria, Görögország stb.) érkezik Németországba, akkor Berlin nem hivatkozhat az alaptörvényre. A harmadik államra vonatkozó szabályozás (amelyet a Dublin II megállapodásnak is neveznek) lehetővé teszi Németországnak, hogy egy menedékkérőt már a határon visszautasítsanak, amennyiben az illető egy biztonságos harmadik országból érkezett.
Ezután a szerző megnézi, hogy az Európai Bíróság milyen ítéletet hozott 2011-ben egy görögországi kitoloncolás esetében. Ezen ítéletet a bíróság 2013. november 14-én erősítette meg. Eszerint a menedékkérőket nem lehet olyan uniós országokba toloncolni, ahol a menekültrendszerben „rendszerszintű hiányosságok” tapasztalhatóak. Vajon egy ilyen ítélet nem üti ki a hordó csapját? – kérdezi Thorsten Schulte, aki ismét leszögezi, ott van az úgynevezett Dublin II megállapodás, amely szerint Németországnak lehetősége van arra, hogy egy menedékkérőt már a határon elutasítson, ha egy biztonságos harmadik országból utazik be.
Ami pedig a menekültrendszer „rendszerszintű” hiányosságait illeti egy országban, ez egyszerűen azt a kibúvót jelenti az adott állam számára, hogy „gondoskodni” fog az ilyen „rendszerszintű” hiányosságok fenntartásáról. Vagyis Németországot így tehetetlenségre ítélték azzal, hogy az uniós jog nem érvényesíthető. Azaz az Európai Bíróság impotenssé teszi az adott nemzetállamot. Márpedig ebbe nem egyezhetnek bele Európa népei, húzza alá a szerző.
Schulte ezután idéz Robin Alexander, a Die Welt berlini tudósítójának legújabb könyvéből, a Kiűzöttekből, miszerint van egy olyan politikailag igen befolyásos német, aki már meg akart szabadulni a Dublin-rendszertől. Az illetőt Martin Selmayernek hívják, aki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke. (És akit, tegyük hozzá, Juncker nemrégiben minden szabályt felrúgva, pályáztatás nélkül nevezett ki a harmincezres uniós bürokrácia főnökének.) Ő az, aki mindenen átgázolva erőltette, hogy a bizottság, hatalmát illegálisan megnövelve, töltse meg Európát migránsokkal.
(forrás:demokrata.hu)
