in ,

Liberális demokrácia – Csak akkor politizáljon a pap, ha a ballibek migránssimogató nótáját fújja!

Na ez a liberális demokrácia! Nem kérjük!

 

Csak akkor politizáljon a pap, ha a ballibek migránssimogató nótáját fújja!

Ahogyan Brüsszel folyamatosan az Európai Bizottság és az Európai Parlament elé citálja hazánkat minden apró-cseprő dolog miatt, s közben ugyanazon ügyeket nem kéri számon például az unió „nagyhatalmain”, ugyanígy tesz különbséget a hazai baloldal a váci megyéspüspök és a hódmezővásárhelyi esperes-plébános között. Szerintük az rendben van, ha Beer Miklós politizál, ha viszont Németh László teszi ugyanezt, az már égbekiáltó bűn. Mi ez, ha nem kettős mérce!?

Napok óta a hódmezővásárhelyi esperes-plébános tettéről harsog az ellenzéki sajtó. Németh László a vasárnapi szentmise után állítólag arra kérte a híveket, hogy a február végén esedékes időközi polgármester-választáson ne a „független” jelöltként induló Márki-Zay Pétert – aki mögé egyébként a teljes baloldali ellenzék felsorakozott – támogassák, hanem a Fidesz-KDNP jelöltjét, Hegedűs Zoltán alpolgármestert. Bár a nyilvánosságra hozott videofelvételek egyikén sem hangzik el konkrétan ez a mondat, a baloldali sajtó azonnal ítéletet hirdetett, miszerint a plébános nyílt kampányt folytatott a kormánypártok mellett.

Az ügy nem előzmények nélküli: Márki-Zay Péter pár nappal korábban arról beszélt a Hír TV egyik műsorában, hogy magát keresztény, jobboldali szavazónak tartja, de úgy véli, hogy amiben most élünk, az már nem demokrácia, hanem diktatúra. Ezután a felvétel után Németh László esperes-plébános azt nyilatkozta a Vásárhely.hu-nak, hogy szerinte az Orbán-kormányt nem lehet a Rákosi- vagy a Kádár-rendszerhez hasonlítani.

Márki-Zay nem tudja, hogy miről beszél, hiszen soha nem élt diktatúrában

– mondta a plébános, hozzátéve, hogy „ripacskodásnak, gyenge színészei teljesítménynek” tartja a „független” jelölt megnyilvánulását. Az esperes azt is mondta, Márki-Zay nyilatkozata felbolydította a helyi katolikus közösséget, hiszen Márki-Zay a Szent István Király Plébánia világi elnöke is egyben: az interjú után Németh László számos telefonhívást kapott, hogy „Mi történik Vásárhelyen?” és „Ki ez a Márki-Zay Péter?”. A helyi portálnak adott interjújában Németh László plébános azt is kifogásolta, hogy Márki-Zay korábban bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Szent István Király Plébánia elé szervezte, ahol többször elmondta, hogy katolikus vallású – vagyis tudatosan belekeverte kampányába saját egyházát. Mint fogalmazott:

Márki-Zay politikai vitorláját egyházi hátszéllel próbálja dagasztani.

A plébános – állítása szerint – mindezek után „kényszerült arra a hálátlan feladatra”, hogy az egyházkerület felelős vezetőjeként elmondja álláspontját Márki-Zayról, valamint a jelenlegi kormányról, hiszen – ahogy beszédében is fogalmazott – a második világháború óta a magyar egyházak még sosem kaptak annyi támogatást, mint amennyit az utóbbi 7-8 évben, s szerinte ezt is mérlegelni kell majd a voksoláskor.

Mindezek alapján azon vitatkozni, hogy Márky-Zay keverte-e előbb a vallást a politikába, vagy pedig Németh László atya a politikát a vallásba, talán fölösleges is. Azon tény mellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni, hogy míg a hódmezővásárhelyi esperes-plébánost napok óta vegzálja a baloldali sajtó azért, mert el merte mondani véleményét a szentmise végén – amit ráadásul nem is ő tartott, tehát nem volt kötelező ottmaradni és végighallgatni őt –, addig kedvenc vallási vezetőjüket, Beer Miklós váci megyéspüspököt nem ítélik el azért, hogy folyamatosan beleszól a politikába, sőt rendszeresen kikérik véleményét a kormány intézkedéseit illetően. Így például migránsügyben is.

Németh László plébános; fotó: promenad.hu

AMIT SZABAD BEERNEK, NEM SZABAD NÉMETHNEK

Beer Miklós váci megyéspüspökről már többször írtunk, tekintve, hogy gyakran kifejti véleményét a kormány migránspolitikájáról. Nem egészen egy éve például arról beszélt, hogy szerinte be kellene fogadnunk menekülteket az otthonunkba és etetni őket. Beer pár hónapja négy társával együtt egy petíciót is megfogalmazott a felebaráti szeretet jegyében. Állításuk szerint a „Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait!” című dokumentum „nyilvánvaló reakció a legális papírokkal rendelkező menekültek nyaraltatása ellen erőszakosan fellépő őcsényiek, illetve az őket támogatók, illetve a mások elé példaként állító Orbán miniszterelnök esetére”. Nem sokkal később pedig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által létrehívott felekezeti párbeszéden kvázi leterroristázta a keresztényeket:

Ugyanúgy lehet ránk, keresztényekre is mondani, hogy terroristák vagyunk, mint a muszlimokra, ne legyünk annyira büszkék magunkra, inkább nézzünk végig a történelmünkön.

Természetesen az ellenzéki sajtó nem volt rest megszólaltatni Beert a hódmezővásárhelyi vitával kapcsolatban sem. Beer Miklós az RTL Klubnak úgy fogalmazott:

Amikor egy pap elkötelezi magát egy politikai párt mellett, akkor ezzel egy kicsit azt is jelzi, hogy ő csak annak a pártnak a szimpatizánsait tekinti híveinek. És ez nagyon nagy hiba.

Ugyanitt a Szeged-Csanádi Egyházmegye viszont megvédte Németh Lászlót:

Németh László nagyon fontos, az egész közösséget érintő, cáfolhatatlan tényeket közölt

– olvasható az egyházmegye írásos válaszában. Beer Miklós migránspátyolgató politizálása esetében viszont szó sincs cáfolhatatlan tényekről – tehetjük hozzá, és ha végignézünk Nyugat-Európa szaporodó no-go zónáin, láthatjuk, hová vezet a liberális bevándorláspolitika.

Vezető képünkön Beer Miklós váci püspök; fotó: szeretgom.hu

(forrás: Szecskó Petra, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Jurák Kata – Ujhelyi a gáton és az alatt

Ne tanulj fiam, legyél liberális!