in ,

Lehúzhatja a rolót az MSZP a választások után – AMEN

A Magyar Idők információi szerint forgatókönyv készül az MSZP megszűnésére.

 

A lap úgy tudja, hogy az áprilisi választás után eltűnhet az MSZP. Legalábbis a neve biztosan.

Mint írják,

olyan szocialista prominensek, mint Lendvai Ildikó vagy Puch László azt a forgatókönyvet javasolják, hogy a választás után szűnjön meg a párt, és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytassa tovább a parlamenti munkát.”

Az, hogy az “átalakítást” hogyan vinnék végbe, és hogy ki milyen szerepet kapna az új párton belül, egyelőre kérdéses. A lap viszont megemlíti, hogy az új formációban a szocialisták ifjú titánjai, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Harangozó Tamás kaphatna kulcspozíciókat.

A régi motorosok szerint — akik a mostani változtatás mögött állhatnak — az MSZP 28 évvel a rendszerváltoztatás után a jelenlegi formájában holtpontra jutott, radikális változtatás nélkül pedig képtelen saját maga és a baloldali választók felé nyitni, jövőképet felmutatni.

Az egyébként, hogy kikopik a magyar politikai arénából az MSZP, nem új keletű. A jelenlegi pártelnök, Molnár Gyula már 2016-ban megemlítette, hogy egy esetleges rossz választási szereplés után akár meg is szűnhet az MSZP.

Jól mutatja, mekkora zűrzavar van az egykori állampárt utódján belül, hogy visszalépett az országgyűlési képviselői jelöléstől, nem indul a körzetben és kilép az MSZP-ből is Hiesz György, Gyöngyös polgármestere. A képviselőjelölt visszalépése egyébként úgy is értelmezhető, hogy a Jobbik mellett teszi le a garast. Szóval nem lepődnénk meg, ha április után Hiesz György jobbikos színekben folytatná. Hogy az utódlást hogyan oldják meg a szocialisták, azt egyelőre nem tudni, de Kunhalmi az ATV-ben kedden arról beszélt, hogy nem tartja valószínűnek, hogy Fodor Gáborral, a Magyar Liberális Párt elnökével fogják pótolni a képviselőjelöltet.

(forrás:Nagy Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Ha Berlusconiék jönnek, a migránsok mennek

VÉGE? Karácsony Gergely is megy a levesbe? – Felkészül Kiszel Tünde