in ,

Kocsis Máté üzent a 2000 után születetteknek – Videó

Üzenet azoknak, akik 2000 után születtek

Kedves mai fiatalok! Idén lesz hat éves a fiam és három éves a kislányom. Ők még nem tudják, mi az a politika, és nem tudják kik azok a politikusok. Ti, akik 2006-ban nagyjából ugyanannyi idősek voltatok, mint ma az én gyerekeim, pont ugyanennyit tudtatok akkoriban a közéletről. Ezért sokatok nem emlékezhet arra, hogy ki is valójában az igazi Gyurcsány Ferenc. 

🔴 2006-ban ő volt a miniszterelnök. De ott van az okostelefon a zsebetekben, ne sajnáljátok az időt, keressetek rá, hogy: őszödi beszéd / lovasroham / szemkilövetés. Látni fogjátok, hogy ez a nárcisztikus, erőszakos, zavart ember hogyan hazudott saját honfitársainak, hogyan bukott le mindezzel, és ezt követően hogyan verette és lövette szét az ellene tüntetőket. Sok fiatalt is. Én ott voltam 25 évesen, emlékszem, és soha nem fogom neki elfelejteni. 

🔴 Ugyanez a fazon ma demokráciáról, európai értékekről, jogállamiságról papol mindenütt, de ezek pont olyan hazugságok tőle, mint amiket maga vallott be 2006-os őszödi beszédében, a Balatonnál. Ma van éppen 14 éve, hogy elmondta. 🗓☝️

🔴 Gyurcsány mostanság titeket kerülget YouTube-on, Facebook-on, Instán. Tetszeleg, szépeket mond, nagyon igyekszik nálatok. Fiatalos tornacipőkben jár, trendiskedik, elmondja, hogy kiáll mellettetek, mert a jövőtök, meg ilyesmi. Hát persze, de csak azért, mert kell majd neki a szavazatotok. Nem ti, csak az x. Ugyanolyan simlis alak, mint amilyen mindig is volt.

🔴 És vigyázzatok: ma újra ő a baloldal főnöke! Ne nekem higgyetek és ne neki, csak a saját szemeteknek. Másokét kilövette. Keressetek rá, és meglátjátok, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc❗️ – írja Kocsis Máté a Facebookon, amihez az alábbi videót is csatolta:

(Videó: Kocsis Máté Facebook oldala)

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Bréking! Fehérellenes lázadás van Amerikában! Akcióban az Antifa – Videó

Boros Bánk Levente is besokallt a deák téri megemlékezőket megbélyegző Karácsony Gergelytől – Itt a véleménye