in

Kiosztották a Kossuth-díjakat

Mint minden évben, így idén is nemzeti ünnepünkkor, március 15-én adták át a Kossuth-díjakat. Most többek között Esztergályos Cecília és Tordai Teri kapta a kitüntetést, amit a kiemelkedő művészi teljesítményért adnak át.

 

A köztársasági elnök adta át a díjakat a Parlamentben, így Kossuth-nagydíjat kapott Sára Sándor, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Duna Televízió volt elnöke részére a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként.

Kossuth-díjat adományozott:

Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott zenei igazgatója, a Debreceni Református Kollégium Kántusának vezetője részére a magyar protestáns énekkultúra megőrzését és továbbadását elhivatottan szolgáló értékteremtő művészi és tanári pályája, valamint a határon túli magyarság körében végzett kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;

Esztergályos Cecília Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére utánozhatatlanul energikus stílusával, kifinomult mozgáskultúrájával minden szerepét egyedivé varázsoló, nagy népszerűségnek örvendő alakításai, színpadon, filmvásznon és a televízió képernyőjén egyaránt sikeres pályafutása elismeréseként;

Faragó Laura énekművész, népdalénekes, etnológus, zenepedagógus részére a magyar népdalok hiteles megszólaltatása mellett Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalfeldolgozásainak, valamint az elmúlt öt évszázad műdalirodaírnának széles körű megismertetését szolgáló énekművészete, valamint értékes zenepedagógusi munkája elismeréseként;

Farkas Árpád Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas író, költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örökérvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként;

Geszler Mária Munkácsy Mihály-díjas keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a magyar népművészet hagyományaira épülő, ugyanakkor a kerámia, a fotográfia és a komputergrafika ötvözésével új stílust teremtő, sajátosan expresszív alkotóművészete elismeréseként;

Győrfi Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, érdemes művész részére a magyar kultúra, főként a kun hagyományok megőrzését és népszerűsítését szolgáló alkotóművészete, a paraszti világ mellett a magyar történelem jeles alakjait megörökítő alkotásai, valamint érmeket, plaketteket és grandiózus köztéri szobrokat is magába foglaló gazdag életműve elismeréseként;

Kiss Benedek Babérkoszorú díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére kimagasló költői, illetve a bolgár irodalom avatott tolmácsoló jaként létrehozott műfordítói életműve, valamint a népköltészet világát idéző népszerű gyermekirodalmi alkotásai elismeréseként;

Lantos István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára részére a legnemesebb magyar előadóművészi hagyományokat hitelesen közvetítő zongora-, kamara- és orgonaművészi pályája, valamint a fiatal tehetségek képzését szolgáló értékteremtő oktatói munkája elismeréseként;

Lengyel György Jászai Mari-díjas rendező, kiváló és érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa részére a magyar színházművészet értékeinek továbbadását a klasszikus drámák és a kortárs szerzők alkotásainak színrevitele mellett az operairodalom legjelentősebb műveinek kimagasló színvonalú interpretációjával is elhivatottan szolgáló, több évtizedes pályája elismeréseként;

Oláh Zoltán Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének adjunktusa részére a balettirodalom legjelentősebb szerepeit már fiatal korától kezdve kiemelkedő érettséggel megformáló, magas szintű művészi munkája, a szakma és a közönség körében nemzetközi és hazai szinten egyaránt nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként;

Péreli Zsuzsa Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, gobelinművész, kiváló és érdemes művész részére a magyar textilművészetben kimagasló alkotóművészi pályája, téma- és formavilágában egyaránt különleges, egyedi technikával alkotott gobelinjei elismeréseként;

Rieger Tibor szobrászművész részére az igazság, a jóság és a szépség megformálására, a népet nemzetté nemesítő lelkiség kifejezésére törekvő alkotóművészete, a kereszténység értékeit különleges művészi látásmóddal ábrázoló műalkotásai elismeréseként;

 Sümegi Eszter operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese részére a világ legrangosabb operapódiumain és koncerttermeiben is páratlanul sikeres, számtalan főszerepet magába foglaló, kivételesen gazdag művészi pályája elismeréseként;

Tordai Teri Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére a naivaszerepektől az összetett ábrázolást igénylő karakterekig terjedő nagyívű művészi pályafutása, egyedülálló színpadi eleganciát tükröző előadóművészete, a kiváló humor mellett mély drámaiságról is árulkodó jellemformálásai elismeréseként;

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Zádori Mária Liszt Ferenc-díjas énekművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a magyar zenekultúrát a reneszánsz és barokk zeneművek, főként Bach, illetve Monteverdi szerzeményeinek autentikus interpretációján és népszerűsítésén keresztül gazdagító, kimagasló színvonalú énekművészete elismeréseként.

(forrás:kulturvilag.blogstar.hu)

Orbán vi­de­ó­já­tól ma leg­alább négy he­lyen qurv…ra el­kez­de­nek va­ka­rózni

VÉRSZEGÉNY – Ennyit tudott a Jobbik március 15-én