in ,

Kiderült: nem történt zaklatás az Új Színházban!

“Nincs ügy! “ – szögezte le Mihályi Győző, aki szerint másnak szánják az Újszínházat, ezért sározták be

Mihályi Győző a Blikknek: “Senki nem állt fel, pedig jelen volt a társulati ülésen is”

Bevallotta, az elmúlt éjjel nem aludt jól. Volt is rá oka, hiszen szombaton robbant a bomba, a hvg.hu írta meg, hogy három éve szexuális zaklatás történt az Újszínházban. Tegnap pedig nevesítették is, hogy ő volt az, aki állítólag erkölcstelenül viselkedett a fiatal kolléganővel. A Blikk megtudta, hogy a 14 igazgatói posztra pályázó között volt az egykori ügyelő (akit kizártak korábban alkalmatlansága miatt a versengők közül) írta meg a levelet, amelyre a Fővárosi Önkormányzat, mint fenntartó elrendelte a vizsgálatot.

– Reggel 9-kor a társulati ülésén kezdtem, ahol Dörner György igazgató felszólította a dolgozókat, hogy jelentkezzen akinek tudomása volt az állítólagos szexuális zaklatásról. Senki nem állt fel, ahogy korábban sem panaszkodott rám soha senki, pedig jelen volt a kolléga is. Gyakorlatilag nincs ügy, a nevemet besározták – mondta a Blikknek a Jászai Mari-díjas színész, aki a színházból egyenesen az általa korábban létrehozott szakszervezet etikai bizottságának meghallgatására siettet.

Itt került birtokába az ominózus levél, amiben, a már máshol dolgozó színházi ügyelő folyosói pletykákra hivatkozva tájékoztatta a Fővárosi Önkormányzatot és a szakszervezetet a zaklatásról.

– Nonszensz, felháborító és döbbenetes a rágalom. Egy sértett ember levele, amiből idézek most: “Nem állítom, hogy Mihályi Győző valóban szexuálisan zaklatta a kollégát…”

– Nekem ennyi elég is – folytatta a színész, aki becsületsértésért és rágalmazásért jogi lépést tesz.

Mihályi szerint alaptalan a rágalom, aminek egyetlen oka lehet, hogy az egykori kolléga egyszerűen utálja őt.

– Kemény szakmai konfliktusaink voltak és engem okolt, amiért nem lett igazgató. A politikai helyzet pedig most érett be, hogy ártani lehetett nekem, és a színház igazgatójának. Én is csak folyosói pletykákra tudok hivatkozni, de a főváros másnak, a szóbeszéd szerint Alföldi Róbertnek szánja ezt a színházat. Egyszerűen a Gothár-ügy farvizén próbáltak besározni minket – jelentette ki Mihályi.

(blikk.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Magukra ismertek! Az MSZP-s képviselő óránként 100 ezer Ft-ért kurvázott?? Drogpartik, kurvák. Óriási botrány van

Bayer Zsolt lenullázta Lattmannt és Pikót!