in ,

Karácsony Gergely aljas cinizmusa! Karácsony: “Javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is!”

Nem kívánják kommentálni pártszövetségesei Niedermüller Péter rasszista megnyilvánulását

Nem kívánják kommentálni pártszövetségesei Niedermüller Péter rasszista megnyilvánulását, ugyan Bősz Anett és Ungár Péter szerencsétlen megfogalmazásként értelmezte az elhangzottakat, Karácsony Gergely még ennyire sem érezte kifogásolhatónak. Bár portálunk kérdésére még csak hebegett-habogott, addig a Magyar Nemzetnek már összeszedettebben válaszolt: “javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is, az is zavaró tényező.” Hozzátette: Niedermüller véleménye jobban érdekli, mint mondjuk Bayer Zsolté. Itt csak halkan emlékeztetnénk arra főpolgármester urat, hogy a kampány alatt folyamatosan azt hangoztatta, hogy ő minden budapesti polgármestere akar lenni. Úgy tűnik, azért akadnak kivételek. Mint mondjuk azok, akik felháborodtak a DK-s politikus szavain.

Budapest főpolgármesterét nem igazán érintette meg az a közfelháborodás, amely Niedermüller Péter keresztény-és fehérellenes, kirekesztő megjegyzése miatt alakult ki. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése utáni sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet azt kérdezte Karácsony Gergelytől, elhatárolódik-e Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester mondataitól. Karácsony némi flegmasággal erre azt felelte, ő is fehér, keresztény, heteroszexuális férfi, mégsem érzi magát megbántva, persze, „ha valaki nagyon félre akarja érteni” Niedermüller mondatait, „akkor úgy könnyebb lesz”.

Örülök annak, hogy a Fidesz úgy érzi, hogy a demokratikus jogaival élni kell, és tüntetni fog ez ellen. Javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is, az is zavaró tényező. És az, hogy polgármester úr egészen pontosan mit akart mondani, azzal kapcsolatosan az ő véleménye engem jobban érdekel, mint mondjuk Bayer Zsolté.

Bár a főpolgármestert nem érintette kellemetlenül, hogy a magyarok jó részét diszkriminatív módon minősítette a DK alelnöke, a közfelháborodás óriási, így tüntetést is szerveznek azért, hogy Niedermüller távozzék a közéletből. A csütörtöki tüntetést hivatalosan az erzsébetvárosi Fidesz szervezi a KDNP-vel és a Fidelitasszal közösen, ahol Bayer Zsolt, Hollik István, Illés Boglárka és Bajkai István is felszólal majd, de ott lesz Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője is.

EZ AZ ÜGY ÉKET VERHET AZ ELLENZÉKI PÁRTOK KÖZÉ

Deák Dániel politológus portálunknak a történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: már a 2015-ös bevándorlási válság kitörésekor látható volt, hogy a bevándorláspárti politikusoknak a célja valójában az európai keresztény kultúra eltörlése.

Niedermüller Péter kijelentése jól mutatja, hogy a balliberálisok nyeregben érzik magukat és már nem is próbálják leplezni valódi énjüket, igazi törekvéseiket. Elképesztően frusztrálja őket, hogy Magyarország nem adta be a derekát és nem engedte magát elárasztani bevándorlókkal, kiáll az európai keresztény értékek mellett. Niedermüller elszólása is azt jelzi, hogy ezek a politikusok, ha hatalomba kerülnek, mindent megtesznek az európai társadalmak átalakítása érdekében.

Hozzátette:

Karácsony Gergely pedig vélhetően hasonlóan gondolkodik ezekről a kérdésekről, ezért nem határolódott el Niedermüller rasszista kijelentéseitől. Megosztja ugyanakkor az ellenzéket Niedermüller kijelentése, a Jobbik mellett balliberális politikusok is bocsánatkérésre szólították fel, még az ellenzéki ATV műsorvezetője is megdöbbent, hogy Niedermüller nem hajlandó elnézést kérni a nagy botrány kavart mondataiért. Ez az ügy éket verhet közéjük, hiszen a DK szektaként viselkedő táborán kívül az ilyen kijelentések mindenhol kiverik a biztosítékot.

A TÁRSADALOMNAK ÓRIÁSI A FELELŐSSÉGE, KÖVETELNI KELL NIEDERMÜLLER LEMONDÁSÁT

A politológus szerint hatalmas felelőssége van ebben az ügyben a társadalomnak, amelynek az ilyen kijelentések hallatára ellenállást kell mutatnia és követelnie kell az adott politikus lemondását.

Erre kiváló alkalom lehet a holnapi tüntetés, amely világosan megüzenheti Niedermüllet Péternek és az ellenzéknek, hogy az ilyen és ehhez hasonló kijelentések elfogadhatatlanok Magyarországon.

Deák Dániel szerint fontos továbbá azt is látni, hogy ugyan általában a sokszínűség előnyeivel érvelnek a nyilvánoságban a bevándorlás mellett a balliberális politikusok, azonban a főként muzulmán bevándorlók hatására éppen a sokat hangoztatott liberális értékek sérülnek a nyugat-európai országokban: megnövekedtek az antiszemita támadások, gyakoriak lettek a homoszexuálisok elleni erőszakosok cselekmények, a szexuális erőszakok és a vallási ellentétek is újra megjelentek Európában.

Ennek hatására a bevándorlással nem a sokszínűség nőtt meg Európában, hanem éppen ellenkezőleg: komoly veszélynek lettek kitéve az európai értékek és az európai kultúra. Vélhetően ezt nagyon jól tudják Niedermüllerék is, ezért támogatják minden fronton a bevándorlást.

-fogalmazott a XXI.Század Intézet főmunkatársa.

(Jurák Kata, pestisracok.hu)

Oszd meg másokkal is!

A katolikus püspöki kar szerint megdöbbentő, hogy Magyarországon keresztényeket bélyegeznek meg hitük miatt

Hollik István: Niedermüller Péter távozzon a közéletből!