in ,

Jurák Kata jelenti – Jávor négyszeres megbízási díjat zsebel be Brüsszelben, mint elődje – magyarázatot vár Karácsonytól a Fidesz

Közel négyszer annyi pénzt zsebel be Jávor Benedek, mint elődje

Közel négyszer annyi pénzt zsebel be Jávor Benedek, mint elődje – olvasható a Fidesz Budapest közösségi oldalán. A bejegyzésből kiderül, hogy a fővárosi önkormányzat 37,2 millió forintról 112,1 millióra emelte a brüsszeli iroda rendelkezésére álló összeget, Jávor Benedek eddig elvégzett munkájáról azonban nem sokat lehet tudni.

 

A Fidesz fővárosi frakciója arra kéri Karácsony Gergelyt, indokolja meg, miért emelték közel a négyszeresére – elődjéhez képest – Jávor Benedek járandósságát, aki a főváros brüsszeli képviseletének vezetői pozícióját tölti be, miután nem sikerült EP-képviselői mandátumot szereznie 2019-ben. A frakció úgy véli, hogy a főpolgármesternek tudnia kell arról, milyen érdemi munkát végez ezért az összegért, ha pedig a járványügyi veszélyhelyzetben erre nem volt megfelelő módja, akkor azt kérik, hogy a fővárosi önkormányzat csökkentse az iroda költségeit. A Fidesz fővárosi frakciója szerint Jávor Benedeknek mindemellett időarányosan vissza kellene térítenie a különbözetet is. A Láng Zsolt által vezetett frakció a közösségi oldalon fellelhető bejegyzésben aláhúzza:

minden forintra szükség van a védekezésben, az adófizetők pénzét pedig nem elherdálni, hanem hasznosan felhasználni lenne kötelessége a Fővárosi Önkormányzatnak, így a főpolgármester úrnak is.

 

 

 

 

Jávor Benedek egyébként a belga szövetségi kormány intézkedései nyomán már március közepén elrendelte a távmunkát a képviseletnél – minderről ő maga nyilatkozott korábban a Mércének.

EGY ÚJABB HELYESÍRÓ-BAJNOK A BALOLDALI POLITIKUSOK KÖZÖTT…

Az ugyan nem derül ki Jávor Benedek közösségi oldaláról, hogy konkrétan milyen munkát végez a brüsszeli iroda a főváros képviseletében, az viszont egyértelműen látszik, hogy a zöldpárti politikus számára a kormány ekézése a fő csapásvonal. Egyik legutóbbi bejegyzésében például ezt írja:

 

Itt halkan jegyeznénk meg, hogy ezzel a bejegyzéssel nem csupán a helyesírással láthatóan komoly problémákkal küzdő baloldali politikusok sorában lenne toplistás, de Karácsony Gergely promótálásában is. Egyúttal felmerülhet kérdésként, hogy vajon a fővárosi adófizetők pénzéből finanszírozza-e Karácsony Gergely a Párbeszéd, illetve saját maga reklámozását? Jávor Benedek oldalán ugyanis szinte csak ilyen és ehhez hasonló tartalmakat tesz közzé, bár ezt kétségkívül lelkesen teszi.

(A romániai választásokhoz fűzött kommentjét a vérnyomásproblémákkal küzdő olvasóink számára egyáltalán nem ajánljuk olvasásra… Jávornak azt sikerült ugyanis kiböffentenie magából, hogy “az RMDSZ sikere feszültséget generálhat az RMDSZ és Orbán Viktor között”. Azt is hozzátette: “meglehet, az RMDSZ-nek választania kell a romániai magyarság hatékony képviselete és a Fideszhez való hűség között. Egészen bonyolult manőverezésre kényszerülhetnek Kelemen Hunorék az elkövetkező években” – engedjék meg, hogy ezt a megjegyzést a magunk részéről inkább ne minősítsük.)

űJÁVOR EGY “MEGTÉRÜLŐ BEFEKTETÉS” LENNE A FŐVÁROSNAK?

Jávor Benedek munkájáról egyébként annyit lehet tudni, amennyit ő maga mondott el a balliberális gittegylet médiagyárában megbúvó sarokszegletnek, a Mércének, még 2020 júniusában:

Budapestnek 2003 óta van képviselete Brüsszelben, ami teljesen normális, ha azt vesszük, hogy az európai fővárosok – vagy fővárosi régiók – többsége megjeleníti magát az európai intézményekben. (…) Emellett Budapest brüsszeli jelenlétét nyilvánvalóan indokolja egy speciális helyzet is: tavaly október 13-án olyan társbérlet jött létre, ahol a kormány és a főváros vezetésének politikai színezete különbözik egymástól. A kezdeti rövid kivárást követően mostanra teljes erővel be is indult a gőzhenger Budapesttel és Karácsony Gergellyel szemben, az pedig, hogy ezt a koronavírus elleni védekezés közben kezdték el csúcsra járatni, különösen visszataszítóvá és felelőtlenné teszi az egészet.

Értik, ugye? Jávor Benedek a magyar kormány intézkedései ellen lázong a főváros brüsszeli képviseletének vezetőjeként. Teszi ezt évi 112,3 millió forintos keretből, amit az adófizetők pénzéből kanyarítottak le Karácsonyék. De másik fontos feladata is van, amelyről szintén a Mércének adott interjúban árult el részleteket:

a képviseleti iroda egyik fontos feladata az is, hogy megpróbáljuk a lehető legtöbb uniós forrást felkutatni és megszerezni a főváros számára. Ezáltal pedig valamelyest kompenzáljuk a szűkülő forrásokat és lehetőségeket.

Majd azt is kifejti, hogy mi is lenne az. Nem fogják kitalálni – a pénzszerzés és az érdekérvényesítés:

Tehát nagyon szoros együttműködést szeretnénk megvalósítani – nem csupán a pénzszerzés, hanem a közös szempontok, közös érdekek együttes képviselete révén is. Amúgy Karácsony Gergely elég egyértelművé tette a kezdeteknél, hogy a diplomácián túl mit vár a megerősített képviselettől: szerezzünk több pénz, mint amennyibe kerülünk. Meg fogjuk érni a fővárosnak a befektetést.

Karácsony Gergely tehát egyfajta befektetésként tekint Jávorra, akit pénzszerzésre vett fel – elődjéhez képest négyszeres keretösszegért a feladat elvégzésére. Már csak az a kérdés, hogy vajon tényleg megérte a fővárosnak a befektetés…? Ő maga mindezt úgy értékelte:

A külügyi csapattal kifejezetten eredményes hónapok vannak a hátunk mögött, a korlátozások dacára. Budapest néhány hónap alatt vezető európai városdiplomáciai szereplővé vált.

Azt azonban nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit is jelent valójában…

 

 

(Jurák Kata, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Dúró Dóra nagy igazsága: Gyurcsány maga alá gyűrte az ellenzéket a Momentumtól a Jobbikig

Jávor 112 milliót keres egy évben! Egy átlagember életében összesen nem keres ennyit!