Az áprilisi országgyűlési választások a kormánypárt kétharmados többségű győzelmét hozták, míg az ellenzéki pártok jelentős vereséget könyvelhettek el.

Közülük a leglátványosabb összeomlást a Jobbik produkálta, amely a választási eredményéhez képest év végére – a közvélemény-kutató intézetek egybehangzó mérései alapján – minden második választóját elveszítette, miközben botrányokkal övezve a párt kettészakadt. Hiábavalónak bizonyult balratolódási kísérletük is, pedig ezen törekvésükkel tavaly turbófokozatra kapcsoltak.

Valószínűleg sokak számára emlékezetes marad majd az az év utolsó heteiben lejátszódott jelenet, melyben a Jobbik szóvivője már a 2004-ben a kettős állampolgárság elutasításának plakátarcaként feltűnt szocialista Bangóné utasítására, Gyurcsány-párti képviselők társaságában vetette magát padlóra az MTVA székházában.

Ezt köve­tően már az egykoron radikális jobboldali párt elnöke is magyarázkodásra kényszerült: az Alfahír internetes oldalnak adott évösszegző interjújában Sneider Tamás azt fejtegette, hogy „tömegben és a színpadon is feltűnnek a 2010 előtti időkből jól ismert arcok, és nekik mi sem tudunk örülni”.

Véleménye szerint az jelenthetne megoldást, ha „a baloldali, liberális politikában is lezajlana egy generációváltás, és az előző kormány idején szerepet vállalt figurák visszavonulnának a közélettől.” De gondokat okozott a Jobbikkal való együttműködés kérdése a baloldalon is.

A szocialista Ujhelyi István néhány nappal ezelőtt egyeztetésre hívott több ellenzéki pártot az EP-kampányban való összehangolt fellépés céljával, ebből viszont a Jobbikot kihagyta, ugyanakkor a Népszavának már arról beszélt, hogy a későbbiekben nem zárkózik el a párttal való együttműködéstől.

Azt is megjegyezte, hogy ha a párt egyértelműen elhatárolódik a korábbi – uniós zászlót égető, a Parlament ablakán EU-zászlót kidobó – politikájától, akár a Jobbikot is bevonhatják a stratégia kialakításába.

Ujhelyi egyébként 2017 novemberében egy nyílt levélben még arról írt, hogy „vörös vonalat kell húznunk a baloldal és a Jobbik közé”, továbbá Sneider Tamás lemondatását is követelte a parlamenti alelnökségről. De nem csak az említett parlamenti pártok között feszülnek ellentétek, kirajzolódik egy másik törésvonal is: egy parlamenten belüli és egy kint rekedt formáció között.

A Momentum például – miután nem szerezte meg a parlamenti küszöb eléréséhez szükséges szavazatokat – azt kezdte el bizonygatni, hogy „a rendszert parlamenten kívül lehet megverni, az utcán kell mozgósítani”. Miután decemberben az utcai politizálás eszközéhez nyúltak a parlamenti baloldali pártok is – és paradox módon a tüntetések végén erőszakosan be akartak jutni az Országház épületébe –, a Momentum vezetői igazolva érezték magukat.

De ők sem maradhattak ki az ellenzéki nyomás alól: Fekete-Győr Andrásékat Puzsér Róbert kritizálja lelkesen, aki az ünnepek alatt ismét egy nagyon érzékeny ponton támadta meg a Momentumot, rámutatva, hogy a pártnál kötött ki a korábban Gyurcsány Ferenc ifjúsági szervezetét vezető Szarvas Koppány Bendegúz. Így az ellenzéki pártok megosztottsága 2019 elején talán erősebb, mint valaha.

Ezt pedig tovább fokozhatja a baloldali előválasztás, Horváth Csaba és párbeszédes ellenfelének vetélkedése, illetve az is, hogy a frakcióikat elhagyó „független” képviselők, valamint Márki-Zay Péter szerepe sem tisztázott.

Az ellenzék széttartása irányába mutat az EP-választás logikája is, ahol az ötszázalékos küszöböt egymással szükségszerűen rivalizálva, az állandó nagyságú tábort alkotó balliberális ellenzéki szavazók megnyeréséért versengve ostromolják majd a jellemzően külön listákon induló ellenzéki pártok.

(Jurák Kata, magyaridok.hu)