in , ,

Íme Varga Judit EU által betiltott beszéde!

Megfelelnek az alapelveknek a koronavírus-járvány elleni védekezésért Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedések

 

Megfelelnek az alapelveknek a koronavírus-járvány elleni védekezésért Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedések – közölte az igazságügyi miniszter csütörtökön az európai parlamenti képviselőknek küldött, a Facebook-oldalán is közzétett levelében.

 

Varga Judit bejegyzése szerint a levelet azért írta, mert az Európai Parlamentben (EP) betiltották a beszédét, amelyet Magyarország védelmében szeretett volna elmondani a magyar rendelkezésekről szóló vitán.

A miniszter levelében úgy fogalmazott: az Európai Unió történelmének legnagyobb válságával néz szembe. Az uniós állampolgárok azt várják, hogy az életükért, egészségükért és jólétükért vívott küzdelemben az EU minden rendelkezésére álló eszközzel támogassa a tagállamokat. Az Európai Parlament ennek az elvárásnak nem tudott megfelelni, az intézmény „nem a megoldás, hanem a probléma része” – vélekedett.

Azt írta: minden európai országnak jogában áll rendkívüli intézkedéseket bevezetni az állampolgárok védelméért és a válság felszámolásáért. A magyar kormány gyorsan, hatékony lépéseket tett, és a magyarok áldozatvállalásának, fegyelmezettségének köszönhetően eddig sikerült megakadályoznia, hogy a járvány más tagállamokhoz hasonlóan tragikus méreteket öltsön.

Magyarország kormánya március 11-én az egészség és az élet megóvásáért, valamint a gazdaság helyreállításáért veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ez az ország alaptörvényében szabályozott rendkívüli jogrend, amely 15 napig marad hatályban, ha a kormány az Országgyűlés felhatalmazása alapján meg nem hosszabbítja azt. Az Országgyűlés ezt a felhatalmazást a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény elfogadásával megadta – emlékeztetett a miniszter.

Felhívta a figyelmet, hogy a felhatalmazás sem időben, sem tartalmában nem korlátlan: a kormány rendkívüli jogkörét a járvány és annak káros hatásainak megelőzéséért, kezeléséért, felszámolásáért gyakorolhatja, az Országgyűlés bármikor, akár a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően is visszavonhatja a felhatalmazást, a rendkívüli intézkedések pedig hatályukat vesztik a veszélyhelyzet megszűnésével.

Az Országgyűlés rendszeresen ülésezik, és akadály nélkül gyakorolja ellenőrzési jogkörét. Működnek a bíróságok, az Alkotmánybíróság, és biztosított az állami szervek alkotmányos és jogszerű működésének felügyelete is – emelte ki.

Hozzátette: a magyar rendkívüli intézkedések európai összehasonlításban nem számítanak egyedinek, erről alapos nemzetközi összehasonlító elemzés is készült, amely elérhető a kormány honlapján. Varga Judit az Európai Bizottságtól (EB) azt kéri, hogy ők is hozzák nyilvánosságra összehasonlító elemzésüket.

A levél szerint a tagállamok rendkívüli intézkedései nem veszélyeztethetik az alapvető jogok érvényesülését, Magyarország – több tagállamtól eltérően – ezért úgy döntött, hogy nem függeszti fel az Emberi jogok európai egyezménye egyetlen cikkének alkalmazását sem. A kormány rendkívüli intézkedései tehát nem korlátozzák a média tevékenységét, és nem érintik a véleménynyilvánítás szabadságát.

Az objektív tájékoztatás azonban a járvány elleni hatékony védekezés előfeltétele, és az ország az EB-vel egyetértve fontosnak tartja a dezinformáció elleni fellépést – hangsúlyozta.  Megjegyezte: a véleménynyilvánítás szabadságába nem tartozik bele a hazugságok tudatos híresztelése.

Az igazságügyi miniszter felvetette: nevezheti-e magát demokratikusnak egy olyan intézmény, ahol nem magától értetődő, hogy meghallgatják a másik felet is, amelyik a járvány elleni küzdelem legnehezebb időszakában „támadja meg az egyik tagállamot, kérdőjelezi meg intézkedéseit, és ássa alá döntései legitimitását?” Szerinte ez még ellenségek között sem szokványos eljárás, „az európai családon belül pedig történelmi árulás.”

Hozzátette: körülbelül két évvel ezelőtt a Sargentini-jelentésről szóló szavazáson az Európai Parlament saját eljárási szabályzatát és az uniós szerződéseket is megszegte. Ma pedig a tisztességes eljáráshoz való jogot sem biztosítják az EU egyik tagállamának – írta.

Varga Judit elismerését fejezte ki Vera Jourovának, az EB alelnökének, hogy a hónapok óta tartó „példátlan, összehangolt politikai kampány és hisztériakeltés” között több alkalommal is kimondta, hogy Magyarország nem sértett uniós jogot a koronavírus-törvény elfogadásával.

Magyarország kormánya továbbra is mindent elkövet azért, hogy megvédje polgárainak életét, egészségét, jólétét, és erejéhez mérten segítséget nyújtson másoknak is a védekezésben az EU határain belül és kívül. A miniszter bízik benne, hogy az EP is megtalálja a módját annak, hogy a jelenlegi „pótcselekvés” helyett méltó szerepet vállaljon ebben a feladatban – olvasható a levélben.

 

(magyarhirlap.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

2 Comments

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Gyurcsány már alig várja, hogy “ledöfhesse” Karácsony Gergelyt