in ,

Huth Gergely zseniálisan lerántja a leplet az ellenzéki médiáról – Íme

A várt hőbörgéssel és komcsizással fogadta a balliberális média a hírt, hogy fennkölt célok kitűzésével nonprofit alapítványba tömörül a konzervatív-kereszténydemokrata sajtó nagy része

Kis magyar médiatörténelem – Kik is a valódi propagandisták?

 

 

A várt hőbörgéssel és komcsizással fogadta a balliberális média a hírt, hogy fennkölt célok kitűzésével nonprofit alapítványba tömörül a konzervatív-kereszténydemokrata sajtó nagy része. Bár a PestiSrácok.hu és a Demokrata továbbra is önálló kiadóként, változatlan formában és értékrenddel működik tovább, az eddig megszokott jó együttműködésre törekszünk a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány szerkesztőségeivel.

Azok hablatyolnak most “központi tájékoztatási hivatal” felállításáról, akik létezésük kezdete óta a zavarosban halásznak, rinocéroszbőrrel az arcukon hülyítik a közönségüket, miközben önnön testükben egyesítik a létező posztkommunizmust a szenvtelen hazaárulással. Ez a manapság független-ellenzéki szerepben tetszelgő, de a 2006-os rendőrterrort elhallgató, az őszödi beszédet igazságbeszédnek tituláló, a Spinoza Házban köttetett Heller-Vona-frigynek nyálcsorgatva tapsikoló, de Szávay antiszemita attakját agyonhallgató balos médiaelit velejéig romlott és hazug. Nézzük csak meg néhány slágvortban ezt a szemforgató társaságot!

 

 

  1. A mai napig az egész világsajtóban visszasírt Népszabadság az ’56-os mártírok vérében fogant, a magyar Pravda, amelyben az MSZP az utolsó pillanatig megtartotta a tulajdonrészét, miközben amit lehetett, kiszivattyúztak, kiloptak a szerkesztőség büdzséjéből. A világ és az ország szégyene, hogy ez a lap az első szabad választás után után még 26 évig megjelenhetett.
  2. A 168 Óra az ellopott rendszerváltás mementója, a Reformmal, a Nap TV-vel és a Kurírral együtt az MSZMP és a kádári belügy jól fizetett pincsikutyáinak lapja, amely jó néhány rádióssal és tévéssel egyetemben pártutasításra ellenzéki szerepet vállalt, nehogy kicsússzon az elvtársak kezéből a modellváltás folyamata. Sajnos a 168 Órát elszomorítóan kevesen vásárolják, mint ahogyan Újlipótváros is egy földrajzilag viszonylag kicsi hely, de egyet se búsuljunk, hiszen Mester Ákos és Drágabolgárúr szelleme és teste tovább él a Klubrádióban, az ATV-n és a Népszavában.
  3. A HVG a reformkomcsik pénzügyes elitjének lapja volt és maradt, néhány álbátor (valójában irányított) oknyomozó riportot leszámítva az állami vagyon lenyúlóinak, a rablóprivatizáció nyerteseinek csendestársaként vitte végig az elmúlt harminc évet. Azóta is ebből a kiterjedt kapcsolati tőkéből és vállalati hálózatból tartja fenn magát – egyre harcosabb neobolsevik stílust öltve, egyre kevesebb olvasóval, de dúsgazdagon.
  4. Az Index.hu tolvaj társaság, amely a magyar net hőskorának legendás magazinját, az Internettót lenyúló cinkostársak gründolmánya. Ráadásul osztódással szaporodik, hogy nagyobb darabot kaszálhasson a médiabizniszből. Míg a kirajzó Uj Péter és csapata Soros bácsi pénzét zsebre téve alapított szatelit-Jetiportált, addig az Index maradéka megmaradt annak, ami mindig is volt: egy méretes kuplerájnak, amelyben a hazai üzleti és politikai al- és felvilág (pártállástól függetlenül) bármely tehetősebb tagja, továbbá bármely, Magyarországéval ellentétes érdekű kis- és nagyhatalom kijáróembere olyan kényeztetést rendelhet, amelyre csak a pénze futja. Természetesen az Index-szerkesztőség minden tagja pontosan tisztában van a valódi foglalkozásával, ennek ellenére ők rinyálnak a leghangosabban adományokért és ők pucsítanak a legszebben a legminőségibbminőségiújságérásért díjak odaítéléséért.
  5. Az RTL Klub azon túl, hogy a prosztóság legmélyebb és legbővebb hozamú kútját biztosítja a hangsúlyozottan “kis” hazánknak, a német multik – és élükön Wilkommen Mutti – legkeményebb bikacsöke, egyesek szemében maga a wunderwaffe az Orbán Viktor elleni nagy háborúban. Az RTL Híradó kétbites kormánykritikájának hangerejéből mindig megfejthető, hogy az adott negyedévben kapott-e elegendő állami megrendelést és EU-támogatást a Telekom.
  6. A 24.hu-ról, miután zavaros körülmények között megvált tőle a háziasszonyok és a kialakulatlan lelkületű tinédzserek hülyítésében utazó Sanoma, nem tudjuk, valójában milyen pénzekből tarolja le a magyar netet. Ám ha valami úgy totyog, mint egy komcsi, úgy hápog, mint egy komcsi és úgy néz ki, mint egy komcsi, az komcsi. Hagyjuk is.
  7. Az itt méltatlanul, hely és idő hiányában nem megsértett függetlenobjektív kollégáktól, egyéb kálmánolgáktól és sorosbloggerektől elnézést kérek, mert

a lényeg az, hogy azok ne propagandistázzanak és tájékoztatási hivatalozzanak, akik eddig csupán avval nem tudtak elszámolni, hogy ők maguk miből élnek, kik a tulajdonosaik és kitől kapják azokat az egyre makróbb méretű mikroadományaikat. És azok főleg ne propagandistázzanak és tájékoztatási hivatalozzanak, akik ha tehették, mindig eltaposták a másik oldalt. 1945-től 1990-ig, majd 1990-től 2010-ig mindig is a “pofád lapos” elv, azaz a 100 kontra nulla százalékos “médiaegyensúly” feltétlen hívei voltak. Csak csendben jegyzem meg, hogy nyolc évnyi gonosz, weimarizált összeszerelő-rémdiktatúra után a ballib térfélnek (az egy szem méltán kimúlt Népszabin kívül) nem kellett veszteséget elkönyvelnie. Miközben az ellenzék szavazótábora összezsugorodott, mint az eszkimó bré, ők maguk még mindig uralják a nyilvánosság csatornáinak legalább felét. Ebben a nyolc gonosz évben ráadásul mindig jutott állami és állami vállalati hirdetés az ellenzéki sajtónak is, különösképp a hőbörgő Indexnek, miközben az ő nyolc évükben a Hír TV és a Magyar Nemzet gyakorlatilag egy forint állami megrendelést nem kapott.

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány megalapításának célja éppen a közéleti- és pénzügyi átláthatóság, amit a balliberálisok mindig csak a jobboldaltól várnak el, miközben ők maguk már a kérdés feltevése esetén is öblös fasisztázásba kezdenek. Mi ilyenek vagyunk, nem kertelünk, kitesszük az olvasóinknak, hallgatóinknak és nézőinknek, amink van, szemben a függetlenobjektív kamuhuszárokkal, akik akkor is hazudnak, ha kérdeznek.

Vezető kép: A médiarendszerváltás nevében tavaly november 30-én leverik a Nap TV logóját az Echo TV új székházáról. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

(Huth Gergely, pestisracok.hu)

Havas Henrik úgy ahogy van, bunkó

Hivatalos: Szlovákia hivatalosan is nemet mondott a migrációra