in ,

HOPPÁ! – Ungár Klára választási csalásra biztatja az ellenzéki polgárokat (bizonyítékkal) – Átjelentkezésre buzdít a libsi nő

Ungár Klára választási csalásra biztatja az ellenzéki polgárokat (bizonyítékkal)

A volt SZDSZ-s képviselő asszony, jelenleg egy törpeszervezet vezetője, a ballib választási összeborulásban ugyan súlytalansága miatt nem vesz részt, de a partvonalról előszeretettel  kiabálja be az ostobaságait. Leginkább a közösségi oldalakon osztja az észt. A PolgárPortál egyik, névtelenséget kérő olvasója hívta fel rá a figyelmünket, hogy az egyik nyilvános Facebook posztjában átjelentkezésre buzdítja az ellenzéki szavazókat ott, ahol esélye lehet a kormánypártok jelöltjének legyőzésére; sőt, azzal kérkedik, hogy ő biztosan tudja, hogy melyik körzetbe érdemes lakcímet kérni és átjelentkezni. Meg is ígéri, hogy aki jelentkezik, annak privátban megírja.

Ez év január elején a következőt posztolta ki Ungár Klára (a hibákat nem javítottuk, szóról szóra közöljük, de kiemeltük a zavaros szövegből a lényeget):

“106 egyéni választókerület van. A fideszt akkor lehet megverni, ha a fidesz 50 vagy kevesebb helyen nyer. Most végignéztem a ‘14- es eredményeket és a következőkre jutottam:
– kb. 45-46 helyen nem lehet a fideszt legyőzni. Aki ott él, nyugodtan jelentkezzen át máshova! Privátban szîvesen megîrom, hogy honnét hová érdemes.
– van 17 hely, ahol a Jobbik le tudná győzni a fideszt, ha a baloldali szavazók átszavaznának. (Hevesben, Borsodban, Szabolcsban, Somogyban, stb. Budapesten nincsen ilyen hely.)
– vannak helyek, 8-10, ahol csak akkor tud a baloldal nyerni, ha a Jobbik szavazók egy része átszavaz. 
Ehhez nem a pártoknak kell megállapodniuk, hanem a választópolgároknak! Ahol ‘14- ben nem túl nagy különbséggel a Jobbik volt a második, ott baloldali szavazatokkal nyerhet is!
És fordítva is: ahol a baloldali jelölt nem túl sok szavazattal kapott ki, ott a Jobbikos szavazók segítségével a fideszes jelölt megverhető! Ha ilyen helyen laksz, beszélgess az ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal!
– aztán van 24 hely, ahol simán nyer a baloldali jelölt, ha az LMP ès az MSZP-DK tandem együtt tud működni. (A Momentummal nem számolok, mert nem érdemes. Szerintem. Van egy ismert emberük, aki ott indul, V. ker, ahol a fidesz ígyis, úgyis nyer.) Szerintem ez nem megoldhatatlan feladat, még a pártoknak is menni fog!” 
És vannak helyek, ahol csak akkor lehet legyőzni a fideszt, ha független jelölt indul! No, ez a feladat sem megoldhatatlan, némi önmérséklet szükségeltetik a pártemberektôl.”

A sok-sok marhaság és légből kapott találgatás közül érdemes kiemelni ezt a részt (javítva a hibákat):

“kb. 45-46 helyen nem lehet a Fideszt legyőzni. Aki ott él, nyugodtan jelentkezzen át máshova! Privátban szívesen megírom, hogy honnét hová érdemes.”

Fotó Ungár Klára hivatalos FB oldaláról

Ha feltételezzük is, hogy váteszként tudja, vagy téved, hogy melyik körzetben esélyes a Fidesz-KDNP, és hol lesz szoros az eredmény, akkor is ebből az derül ki, hogy:

Ungár Klára átjelentkezésre biztatja az ellenzéki szavazókat. Sőt: privát levélben megírja (és esetleg segíti is), hogy az ellenzéki szavazók, a választások előtt tömegesen jelentkezzenek át más, olyan körzetekbe, ahol nem élnek életszerűen.

Jogász és választási bizottság legyen, aki eldönti ennek a kijelentésnek a súlyát. Ami viszont biztosan kijelenthető, hogy ez nettó választási csalásra való biztatás, illetve annak előkészítésére és szervezésére irányuló tevékenység!

Egy hivatalos vizsgálatot mindenképpen kérünk.

És kíváncsiak vagyunk arra is, hogy ez a jelenség egyedi-e, vagy számíthatunk arra, hogy az ellenzéki megmondóemberek tömegesen fognak szervezkedni, csalásra buzdítani.

PolgárPortál

 

(forrás:polgarportal.hu)

Mindenszo.hu kommentár: AZ ECHO TV és az ORIGO.hu nemrég beszámolt arról, hogy hatalmas, több ezres mennyiségben akartak átjelentkezési ívet kérni ismeretlenek a budapesti egyik Kormányablaknál!
Na, összeállt már a kép???

Választási csalásra készülhetett az ellenzék

Gyanús megkeresések érkeztek több ügyintézőhöz a Budaörsi Kormányablaknál: több ezer lakcímbejelentő űrlaphoz akart jutni egy ismeretlen férfi, amelyből a dolgozók arra következtetnek, hogy választási csalásra készültek a Budakeszi központú választókerületben – írja az Origo.

 

A Budakeszi központú választókerület, azért is érdekes, mivel itt indítja a DK Tóth Zoltán választási szakértőt, de ebben a körzetben méretteti meg magát az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett is.

 

Két, egymástól független esetben kereste fel egy ismeretlen férfi a Budaörsi Kormányablak dolgozóit, azzal a kérdéssel, hogy hogyan juthatna nagyobb mennyiségű lakcímbejelentő formanyomtatványhoz.

 

Első esetben az egyik ügyintéző nő a kormányablak vezetőjétől kérdezősködött ez ügyben, arra hivatkozva, hogy az egyik ismerősének kellenének az űrlapok. Az ügyintéző nő azt mondta Sarkadi Andreának, a hivatal vezetőjének, hogy körülbelül 500 darab lakcímbejelentőre lenne szüksége az ismerősének.

 

“Valamilyen társasházban megváltoztak a címek, és hogy azt egyben akarják rendezni” – erre hivatkozott az ügyintéző.

 

Ez azért volt szokatlan kérés, mert egy-egy ilyen nagyságrendű címváltozást központilag rendeznek, ilyen esetben nincs szükség a formanyomtatványra, mondta el a főosztályvezető asszony. Ráadásul ezek szigorú számadású nyomtatványok, központilag rendelik a Belügyminisztériumból, magánszemélyek nem juthatnak hozzá ekkora mennyiséghez.

 

Második alkalommal egy másik ügyintézőt telefonon keresett meg egy ismeretlen férfi, hogy hogyan juthatna 6000 darab lakcímbejelentő formanyomtatványhoz.

 

“Hát mondtam neki, hogy tőlem semmiféleképpen nem, és akkor kérdezte, hogy hol tudja beszerezni. Tájékoztattam róla, hogy minden önkormányzatnál, okmányirodába és kormányablakba kérhet ilyet, és azt is elmondtam neki, hogy ilyet nem fog tudni. Ennyi… Ekkora mennyiséget sehol se lehet beszerezni” – mondta az ügyintéző.

 

Ungár Klára már korábban felszólított az átjelentkezésre. A liberális politikus egy Facebook-bejegyzésében szólította fel arra a választópolgárokat, jelentkezzenek át olyan kerületbe, ahol legyőzhető a Fidesz.

Egészen pontosan így fogalmazott: “kb. 45-46 helyen nem lehet a Fideszt legyőzni. Aki ott él, nyugodtan jelentkezzen át máshová! Privátban szívesen megírom, hogy honnét hová érdemes.”
(www.epoc.hu)

Külön Kolosi Péter (RTL Klub) kedvéért – Ötmillió forintig adómentesen támogatható a dolgozó lakásvásárlásra

Svédország: Malmő elesett!