in

Hoppá! – Orbán Viktor levélben keresi meg a Fidesz támogatóit

A kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton közölte, hogy azok kapnak majd levelet a miniszterelnöktől, akik erre korábban felhatalmazást adtak

Hidvéghi Balázs szerint a kormányfő a levélben szót ejt a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti választásról, amelynek tétje nagyobb lesz, mint a korábbi években bármikor. A kommunikációs igazgazó hangsúlyozta, Brüsszel a sorozatos terrortámadásokból mit sem tanulva továbbra is bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és ezt rá akarja erőltetni a nemzetállamokra.

 

Mi magyarok ezt nem fogadhatjuk el”

– mondta.

A Fidesz politikusa közölte: az ellenzék már bebizonyította, hogy rájuk nem lehet számítani ebben a küzdelemben, mert ők Brüsszelt képviselik Magyarországon.

Nekünk pedig olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben”

– írta Hidvéghi Balázs, aki szerint a Fidesz-KDNP jelöltjei a magyar érdekeket mindig megalkuvás nélkül fogják képviselni az Európai Parlamentben. A kommunikációs igazgató tudatta azt is, hogy a miniszterelnök levelének címzettjei csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Ez ma az ellenzék: „A baloldal az elmúlt években egyetlen a családokat segítő intézkedést sem támogatott”

Jurák Kata Jelenti – Ellenzéki naplopók a parlamentben, milliós fizetésért – Sok ellenzéki felszólalás, kevés érdemi munka