in ,

Hoppá! Hullanak a Jobbikosok – Visszaadja országgyűlési mandátumát Kepli Lajos

Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Kepli Lajos

Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Kepli Lajos. A környezetvédelmi szakpolitikus, aki a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke volt, döntését Facebook-oldalán jelentette be. Kepli, aki az alapítás idején lépett be az akkor még nemzeti radikális elveket képviselő Jobbikba, egy hete már hangot adott csalódottságának. Az volt egyébként az első alkalom, hogy kifelé kritikát fogalmazott meg pártjáról. Azt írta, azzal, hogy az egyetlen elnyert EP-képviselői mandátumot elnökségi tag tölti majd be, a Jobbik a következménynélküliség jelképe lett. Friss bejegyzése a párttal való kapcsolatára nem tér ki, csak azt jegyzi meg, hogy pártpolitikától mentesen, a nemzetet, a hazát és szűkebb környezetét kívánja szolgálni a jövőben. Ősszel pedig megméretteti magát polgármesterjelöltként városában, Balatonalmádiban. Ezek szerint már függetlenként. 

 

“Visszaadom országgyűlési képviselői mandátumom, de továbbra is a Hazámat kívánom szolgálni. Az októberi önkormányzati választásokon szeretett városom, Balatonalmádi polgármesteri tisztségéért kívánok ringbe szállni. Városvezetőként a pártpolitikai csatározásoktól független módon, kizárólag a település, valamint az ott élő emberek érdekeit szem előtt tartva szeretnék dolgozni, amennyiben erre a feladatra a helyi lakosok bizalmat szavaznak nekem. Az első lépést ezen az úton most megteszem: június folyamán lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról. A politika szolgálat kell legyen, bármilyen színtéren is végzi azt az ember. Mindig látni kell, hogyan és hol tudjuk nemzetünk, hazánk és szűkebb közösségünk javát szolgálni. Azért adom most vissza kilencévnyi országgyűlési képviselőség után mandátumom, hogy teljes tudásomat és tapasztalatomat pártpolitikától mentesen városom szolgálatába állíthassam. Szándékom komolyságát kívánom hangsúlyozni ily módon.” 

– fogalmaz bejelentésében a képviselő.

 

Kepli Lajos, mint írja is, kilenc éven át volt országgyűlési képviselő. A Veszprém megyei környezetmérnök fiatalon, a kétezres évek elején, vagyis még a párttá alakulás előtt csatlakozott ahhoz a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz, ami akkor még egészen más politikát képviselt, mint napjainkban. A Jobbik honlapján elérhető önéletrajzában azt írta: a Jobbik jelenti számára a megalkuvás nélküli nemzeti érdekérvényesítést. Kepli Lajos az elmúlt évek során sokszor tapasztalhatta, élhette át, hogy pártja nem igazán az általa is leírt elvek szerint köt politikai alkukat. De hallgatott. Bár szemmel láthatóan igyekezett távol maradni a kínos helyzetektől, a Jobbik által ma képviselt napi politikától, de kifelé nem illette, kritizálta a közösségét. Egy héttel ezelőttig.

Akkor közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy nagyot csalódott:

“Az az egy európai parlamenti képviselői hely, amit pártom, a Jobbik szerzett a vasárnapi, dicsőségesnek épp nem nevezhető szereplés után, egy jelkép. Jelképezhette volna a felelősséget, a lemondást, a lovagiasságot, sok minden mást is. (…) A következmények nélküliség jelképe lett. Tényleg sajnálom…”

Mai bejelentése bár finomkodó, korrektségre törekvő a párttal szemben, amelyben több mint egy évtizeden át dolgozott, de benne van a legfőbb üzenet. A nemzet érdekét szolgálni tisztességgel a Jobbikon kívül lehet….

A fotó alá, melyen harmadik képviselői mandátumát vette át 2018-ban, azt írta:

“A Szent Korona előtt tett esküm szellemében végeztem képviselői hivatásom, és ennek szellemében adom most vissza a mandátumom annak a közösségnek, akinek azt köszönhettem.”

Kepli Lajos döntése lelkiismereti lépésen túl logikus is, ha komolyan gondolja a polgármester-jelöltséget. Egy éve az országgyűlési képviselőválasztáson a Jobbik nem csak országosan, hanem Kepli választókerületében és Balatonalmádiban is rendkívül kevés szavazatot szerzett, ezzel igazoltan óriási támogatottságot vesztett. Ez pedig azt jelenti, hogy a közelgő önkormányzati választáson a párt zászlója, logója a jelölteknek többet árt, mint használ.

A Jobbik sokat veszít Keplivel (bár azt nem tudni, hogy ki is lép-e pártjából). Egy szakpolitikust, bizottsági alelnököt és egy újabb megyét. Veszprém megyében ugyanis ő (volt) az egyik utolsó meghatározó politikusa a Jobbiknak. A megyében a párt több pozíciót, választott tisztséget betöltő képviselője már korábban elhagyta az alapításkori elveit feladó Jobbikot, köztük a devecseri polgármester, Ferenczi Gábor, illetve az egész veszprémi alapszervezet önkormányzati képviselőikkel, bizottsági tagjaikkal együtt Orbán Imre megyei képviselő.

(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Németh Szilárd kiakadt – Az EU abba is bele akar pofázni, hogy mit ehetünk – Megtámadták a hús és tojásfogyasztókat

Egy magyar állampolgár üzenete – Légy Te is büszke Fideszes