in ,

Hohóó! Átvették a vezetést a bevándorlásellenesek Svédországban

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint már a Svéd Demokraták a legnépszerűbbek a skandináv államban

A Demoskop által készített közvélemény-kutatás szerint a legnépszerűbb politikai párt ma Svédországban a Svéd Demokraták (SD), a megkérdezettek 24 százaléka szavazna rájuk, azaz a párt minden negyedik svéd állampolgár szavazatát megszerezné.

Az SD elnöke, Jimmie Åkesson nem lepődött meg a kutatás eredményén.

Régóta mondtam, hogy előbb vagy utóbb mi leszünk a legnagyobb párt. Az évek során következetesen beszéltünk a bandaháborúk problémájáról, a közbiztonság romlásáról, a működésképtelen bevándorlási rendszerről és az integrációs törekvésekről amelyek csak rontanak a helyzeten.„

A pártelnöknek abban igaza van, hogy a kormányzó szociáldemokraták láthatóan nem tudnak mit kezdeni a migránsokkal. A bevándorlók maximum szavazatot jelenthetnek a baloldalnak, de minden más tekintetben rossz befektetésnek tűnnek, ugyanis óriási terhet rónak a szociális rendszerre, a közbiztonságról pedig mindent elmond az, hogy az ellenzékben politizáló Svéd Demokratáknak már a hadsereg bevetését kellett javasolnia a parlamentnek annak érdekében, hogy rendeződjön a helyzet a no-go zónákban.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hoppácska! Új hangfelvétel a kispesti kokós Lackner-botrányról