in ,

Hivatalos: Budapest a kelet-európai régió legélhetőbb városa

Idén is Bécs lett az első a világ legélhetőbb városainak toplistáján, Budapest pedig a kelet-európai régió legélhetőbb városa

Idén is Bécs lett az első a világ legélhetőbb városainak toplistáján, Budapest pedig a kelet-európai régió legélhetőbb városa a The Economist brit hetilap testvércége, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerint.

Az EIU idén is 140 nagyváros életminőségét vizsgálta 30 pontból álló szempontrendszer alapján, így a politikai és társadalmi stabilitás, a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és a környezet, valamint az infrastruktúra szemszögéből.

Bécs az elérhető 100 pontból 99,1 pontot kapott, így az osztrák főváros lett idén is a legélhetőbb városa a világnak. A második helyen Melbourne, a harmadikon pedig Sydney végzett. Az első 10 közé még egy európai város, Koppenhága fért be kilencedikként.

Budapest több mint 90 ponttal lett a kelet-európai mezőny legjobbja, nagy fölénnyel leelőzve Prágát és Moszkvát, amelyek a régió legnépszerűbb utazási célpontjai.

Ahogy az első, úgy az utolsó helyezett esetében sem történt változás a tavalyi listához képest: idén is Damaszkusz a legkevésbé élhető város. A háború sújtotta Szíria fővárosát a nigériai Lagos és a bangladesi főváros, Dakka előzte meg. Az utolsó tízben a líbiai Tripoli, a pakisztáni Karacsi, Pápua Új-Guinea fővárosa, Port Moresby, Zimbabwe fővárosa, Harare, a kameruni Douala, Algír, valamint Caracas, Venezuela fővárosa szerepel még – írja az MTI.

A korábbi balliberális vezetés alatt egyébként Budapest soha nem végzett ilyen előkelő helyen hasonló listákon.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Hoppá! Olimpikonok ajándékozták meg Orbán Viktort – Videó

Exkluzív! Jurák Kata leleplez! Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában – Szabó Tímea, a Párbeszéd üdvöskéje (3. rész)