in ,

Hivatalos: 51-43%. A Fidesz-KDNP népszerűbb a baloldali közös listánál

Publicus és Median lehúzhatja magát

A Nézőpont Intézet az uniós vétót követően a Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatása alapján a felnőtt lakosság negyvenkét százaléka a kormánypártokat, és negyvenszázaléka a baloldali közöslista pártjait támogatja. A Fidesz támogatói aktívabbak, mint a baloldalé, ezért a választási részvételüket biztosra ígérők körében a kormánypárt ötvenegy, a baloldali közös lista negyvenhárom százalékot kapna.

 

A kormánypárt szimpatizánsai aktívabbak, mint a kormányellenes táboréi, ezért a legvalószínűbb listás választási eredmény (a részvételüket biztosra mondó választók beazonosítható pártszimpátiája) a Fidesz–KDNP számára a korábbi hónapokhoz hasonlóan 51, az ellenzéki közös lista esetében 43 százalék lenne most vasárnap. A választás kimenetele ezen adatok alapján azonban még nem dönthető el, hiszen az egyéni választókerületi eredményeknek, a külhoni szavazatoknak vagy éppen a két nagy lista egyikére sem szavazók (az aktív választók hat százaléka) preferenciájának is nagy jelentősége van. Most úgy tűnik, hogy nem áll össze harmadik erő, így a kormányt és a baloldali közös listát is elutasító többi kis párt közül választhatnak a szavazók. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra három, a Mi Hazánkra két, míg Szanyi Tibor pártjára (ISZOMM) legfeljebb egy százalékuk szavazna.

 

 

(pestisracok.hu nyomán)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Hivatalos: Karácsony Gergely 5 milliárd Forintot vett ki a budapesti adófizetők zsebéből! Ez fejenként 3 ezer Ft!

Baranyi Krisztina számláló: 5 napja nem mond le Baranyi Krisztina