in ,

Hatalmas jobboldali győzelem: Jair Bolsonaro az új brazil elnök

Jair Bolsonaro bevándorlásellenes, jobboldali jelölt nyerte meg a brazil elnökválasztást

A központi választási bizottság a voksok csaknem száz százalékának összeszámlálása alapján bejelentette, hogy Jair Bolsonaro bevándorlásellenes, jobboldali jelölt nyerte meg a brazil elnökválasztást a vasárnapi második fordulóban elért 55,2 százalékos eredménnyel.

Bolsonaro ellenfele, a baloldali Munkáspárt jelöltje, a libanoni származású Fernando Haddad a szavazatok 44,8 százalékát szerezte meg.

Együtt jobbra fordítjuk Brazília sorsát. Többé nem kacérkodhatunk sem a szocializmussal, sem a kommunizmussal vagy a baloldali populizmussal”

– jelentette ki Bolsonaro győzelme ismeretében elmondott első beszédében, amelyet élőben közvetítettek a tévében és a Facebookon. Bolsonaro megígérte, hogy meg fogja védeni a brazil alkotmányt, a demokráciát és a szabadságot.

Fotó: AFP

Ez nem egy párt ígérete, nem egy ember üres beszéde, hanem fogadalomtétel Isten előtt”

– mondta.

Haddad veresége ismeretében kijelentette, hogy továbbra is védeni fogja a demokráciát és annak a 45 millió embernek a szabadságjogait, aki rá szavazott. Szakértők szerint Bolsonaro népszerűsége azzal magyarázható, hogy az emberek elfordultak a Munkáspárttól, amely két éve – 13 évi kormányzás után – kiesett a hatalomból az ország súlyos gazdasági válsága, valamint Brazília történetének legnagyobb mértékű korrupciós és vesztegetési ügye miatt.

Fotó: AFP

Bolsonaro azt ígérte a kampányban, hogy visszaszorítja a bűnözést, ennek pedig egyik eszköze az lesz, hogy a rendőrök nagyobb szabadságot kapnak a fegyverhasználatban, valamint hogy kiterjesztenék az önvédelmi célú fegyverviselés jogát az állampolgárok körében.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Meggyőződése szerint hite és konzervatív értékrendje mentette meg a megtámadott futónőt

Agybaj – Soros nagykövete penetráns módon gyalázza Magyarországot